Alonso visszament Wokingba, s az MP4-22 szimulátorában túlórázik

2007.03.20. 15:44
Fernando Alonso hajlandó külön áldozatot is hozni azért, hogy csapata, a Formula–1-es McLaren-Mercedes minél hamarabb behozhassa műszaki hátrányát a Ferrarival szemben. A kétszeres világbajnok spanyol pilóta úgy döntött, hogy a Malajziai Nagydíj előtt visszarepül Angliába tesztelni.
Fernando Alonso akár éjjel-nappal is hajlandó dolgozni a sikerért
Fernando Alonso akár éjjel-nappal is hajlandó dolgozni a sikerért
Fernando Alonso akár éjjel-nappal is hajlandó dolgozni a sikerért
Fernando Alonso akár éjjel-nappal is hajlandó dolgozni a sikerért

Szavazás

Ön szerint ki lesz a világbajnok 2007-ben?

Írja be az itt látható számot!
Ez a teszt persze nem az a teszt… Nem arról van szó, hogy Alonso beül az MP4-22-esbe, és köröz mondjuk Silverstone-ben, erre ugyanis most nincs lehetősége.

Ahelyett a McLaren wokingi technológiai központjában beül az ott megépített csúcsszínvonalú szimulátorba, és a számítógép által teremtett virtuális térben dolgozik majd, mesterségesen előállított, de valósághű körülmények között.

Alonsót nemrégiben teljesen megdöbbentette az a technikai színvonal, amit Wokingban elértek.

„Hozzánk képes a Renault szimulátora olyan, mint egy PlayStation” – nyilatkozta a feedmef1.com című oldalon található hír alapján a 25 esztendős pilóta.

Sajtóértesülések szerint a McLaren-Mercedes a szimulátor segítségével új megoldásokat, a többi között új szárnykialakításokat és a Malajziai Nagydíjra szánt további specifikációkat is tesztel majd.

Wokingban nem tagadják: jelenleg körönként akár egy másodperccel is gyorsabb lehet a Ferrari F2007-ese az MP4-22-esnél, ám nagyon fogadkoznak, hogy hamarosan behozzák a lemaradásukat.

A jelentések szerint a McLaren újonca, a Melbourne-ben parádésan versenyző Lewis Hamilton Alonsóval ellentétben nem vállalta be a 20 órás repülőutat, ehelyett barátaival és kollágájával, a szintén újonc Adrian Sutillal Ausztráliában és Thaiföldön túrázik.
Legfrissebb hírek

A Racing Bulls egyedi dizájnt használ a Japán Nagydíjon – képek

F1
3 órája

Azonnali hatállyal távozik az Audi csapatfőnöke – hivatalos

F1
Tegnap, 16:31

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2026.03.18. 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11
Ezek is érdekelhetik