Videó: amikor Lisztes hatalmas góllal elvette a Bayer aranyát

Vágólapra másolva!
2023.03.09. 14:50
null
Lisztes Krisztián öröme a Bayernek lőtt gólja után 2002-ben (Fotó: Getty Images)
A csütörtöki Bayer Leverkusen–Ferencváros Európa-liga-nyolcaddöntő kapcsán újraindítottuk az „Amikor” videós múltidéző sorozatunkat. A meccs napján azt idézzük fel, hogyan bukta el drámai körülmények között a német bajnoki címet a Leverkusen 2002-ben, egy korábbi ferencvárosi ikon, Lisztes Krisztán hathatós közreműködésével...

A Bayer Leverkusen az 1990-esévek végén, kétezres évek elején négyszer is közel került ahhoz, hogy a klub történetében először elhódítsa a bajnoki címet a Bundesligában, de végül egyszer sem sikerült aranyérmet nyernie (azóta sem).

2002-ben – abban az évben BL-döntőt is játszott – három fordulóval a bajnokság vége előtt öt ponttal vezetett a Leverkusen a 2. Dortmund előtt, amikor a volt ferencvárosi Lisztes Krisztiánnal felálló Werder Brement fogadta. Ha azt a meccset megnyerték volna Michael Ballackék, akkor minden bizonnyal bajnoki címet ünnepelhettek volna az idény végén, hiszen végül egyetlen pont előnnyel lett bajnok a Dortmund. A Werdertől úgy kapott ki 2–1-re a Bayer, hogy Lisztes Krisztián egy hatalmas gólt lőtt a meccs elején, amivel teljesen leforrázta a hazaiakat. Ugyan nemcsak azon a gólon múlt, de Lisztesre mégis úgy emlékeztek ezután Leverkusenben, mint aki elvette a Bayer aranyát.

Kétezerkettő tavaszán a listavezető Bayer vendégei voltunk, a bajnoki cím fő esélyesei ellen játszottunk, és a meccs elején észrevettem, hogy Hans-Jörg Butt nem figyel, a térfél közepéről berúgtam felette a labdát – emlékezett vissza a Nemzeti Sportnak a csütörtöki el-nyolcaddöntő kapcsán nyilatkozó Lisztes Krisztián. – Szegény, aznap kihagyott egy tizenegyest, pedig szinte mindig berúgta a büntetőket, nem volt jó napja, és aztán a Bayer az utolsó fordulóban elveszítette az első helyet – évekkel később a Borussia Mönchengladbach öltözőjében találkoztam Oliver Neuville-lel, aki mosolyogva azzal fogadott: Téged nem szeretlek, elvetted az aranyérmünket.”

ÍGY BUKTA EL A BAJNOKI CÍMET A LEVERKUSEN 2002-BEN – LISZTES GÓLJA 1:02-NÉL

EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ ELSŐ MÉRKŐZÉS,

18.45: Bayer Leverkusen (német)–Ferencváros (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik