El-selejtező: Halilhodzic a Győr braziljaitól tart a visszavágó előtt

2010.08.25. 20:50
Címkék
A Győr elleni csütörtöki El-selejtező-visszavágó előtti sajtótájékoztatón a Dinamo Zagreb vezetőedzője, Vahid Halilhodzic arról beszélt, hogy az ETO és a Slaven Belupo elleni idegenbeli siker után sokat javult a csapat hangulata, önbizalommal telve várják a holnapi mérkőzést. A horvátok szakvezetője ugyanakkor hozzátette, nehéz meccsre számít, főleg a Győr brazil légiósaitól tart.

„Kemény hét van mögöttünk, mely során sok pozitív dolog történt velünk, minden játékosnak része van abban, hogy eredményes napokat tudhatunk magunk mögött, a két siker gyógyír a sebeinkre " – értékelt a Győr elleni meccset megelőzően a Dinamo vezetőedzője, Vahid Halilhodzic, aki egy hete irányítja a csapatot, de máris két győzelmet számlál, hiszen az ETO elleni idegenbeli siker után a bajnokságban a Slaven Belupo ellen is idegenben győztek 2–0-ra a zágrábiak.

„Fáradtak vagyunk ugyan, de a játékosok arcán örömöt látok. Mint már mondtam, nem várok látványos előrelépést egyik pillanatról a másikra, mégis úgy érzem, forradalmi változások részesei vagyunk. Olyan vagyok, mint egy éhes kutya, csak én a sikerre vagyok éhes" – mondta a mai sajtótájékoztatón a szakvezető, aki a horvát sajtótól kapott pozitív kritikákat is megköszönte.

Halilhodzic a Győrről szűkszavúan beszélt, de azt elmondta, nem becsülik le a magyar csapatot, és elsősorban a két brazil játékost, Ceolint és Ji-Paranát emelte ki Pintér Attila együtteséből.

„Egy pillanatig sem szabad elhinnünk, hogy már továbbjutottunk, nagyon veszélyes csapat a Győr, főleg akkor, ha két brazil játékosa is a pályán van" – nyilatkozta a Dinamo Zagreb vezetőedzője, aki hosszú távú céljairól elmondta, jövőre már a Bajnokok Ligájában szeretne szerepelni a csapattal.

Legfrissebb hírek

Szűcs Kornél utólag kapott meghívót a magyar válogatottba

Magyar válogatott
2 perce

NL: Corbu Máriusz meghívót kapott a román válogatottba

Minden más foci
16 perce

NB II: Diósgyőri vezetéssel kezdődött a második félidő a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
22 perce

Hatvan százalékból is kihoztam a száz százalékot – Pápai Olivér ifjúsági olimpiai ezüstérmes úszó az NS-nek

Egyéb egyéni
26 perce

NB I: Pető góljával gyorsan vezetést szerzett a Paks

Labdarúgó NB I
33 perce

Jégkorong: a fehéroroszok indulását nem engedélyezi, az oroszokról közleményt adott ki az IIHF

Jégkorong
51 perce

Egy légitársaság Cristiano Ronaldo tiszteletére visszavonultatja a 7C ülését

Minden más foci
53 perce

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
1 órája