Sportrádió: Szvitacs Alexa három számban is asztalhoz állna Párizsban

Vágólapra másolva!
2022.03.13. 21:39
null
Szvitacs Alexa három számban is indulna Párizsban (Fotó: Bús Csaba/Petőfi népe)
Szvitacs Alexa asztaliteniszező számára a novemberi világbajnokságon lesz a fókusz ebben az évben. A 2024-es párizsi paralimpián pedig három számban is rajthoz állna – beszélt erről a Sportrádiónak.


„Jövő héten már indul a magyar Extraliga, ott is tudok majd versenyezni az épek mezőnyében, ezt követően pedig kezdődnek a nemzetközi események, Spanyolországba és Egyiptomba utazunk a világkupára. A nagyobb fókusz a novemberi világbajnokságon lesz ebben az évben” – beszélt idei terveiről Szvitacs Alexa.

A 2024-es párizsi paralimpián az egyéni kategória mellett a párosok és a vegyes párosok is ott lesznek a programban – Szvitacs mindhárom számban asztalhoz állna.

„A világkupán Zborai Gyulával fogok indulni, és Párizsban is nagy valószínűséggel vele állok asztalhoz, nyilván ehhez kvalifikálnunk kell majd magunkat az ötkarikás játékokra.”

A sportolót pénteken a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki: „Simogatja a lelkem, s jó érzéssel tölt el, hogy Magyarország így elismeri a parasportolókat.”

„Az asztalitenisz mindig is az életem része volt, nem úgy tekintek rá, mint egy munkára, hanem mint egy huszonnégy éve tartó szerelemre.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik