Messi, LeBron, Brady és Federer a krisztusi korban

KOVÁCS GERGELY (Képes Sport)KOVÁCS GERGELY (Képes Sport)
Vágólapra másolva!
2020.07.05. 12:22
null
Lionel Messi (Fotó: AFP)
Lionel Messi 33 éves lett. A Képes Sport megnézte, hogy a legnépszerűbb sportágakban a kortárs ikonok mire jutottak ennyi idős korukig.

 

Lionel Messi (labdarúgás)
Június 24-én Lionel Messi krisztusi korba lépett. Mit ért el eddig? Nyert tíz spanyol bajnoki címet, hat Spanyol Kupát, négy BL-t, további 14 egyéb serleget a Barcelonával, 2005-ben U20-as vb-t, 2008-ban olimpiai aranyat, de a nagy argentin válogatottal hiába jutott be egyszer vb-döntőbe, háromszor pedig Copa América-fináléba, győzni nem tudott, sőt, csapata gólt sem szerzett ezeken a meccseken. Tavaly egyaránt hatodik Aranylabdáját és Aranycipőjét gyűjtötte be, a Bajnokok Ligájában is hatodszor bizonyult a legjobb góllövőnek az előző szezonban, de összességében itt Cristiano Ronaldo több gólt szerzett. A spanyol bajnokságban lőtt gólok tekintetében már rég ő vezet, 440-nél jár. Februárban az Eibar elleni ligameccsen felnőttpályafutása 54. mesterhármasát jegyezte, és nem állt meg háromnál, az volt a hetedik négyese, öt gólt egyszer tudott szerezni, nyolc éve a Leverkusen elleni BL-nyolcaddöntőben. 2012-ben a barátságos mérkőzésekkel együtt 96 gólig jutott, tétmeccseken a Barcelonában 79, a válogatottban 12 gólt szerzett abban az évben. Az argentin válogatottban hetven góllal rekorder, a Barcelona első csapatában 640 gólt jegyzett 33. születésnapjáig.

LeBron James (kosárlabda)
Messi az említetteken túl még számtalan egyéb rekordot tart, LeBron James összes csúcsának felsorolásába sem fognánk bele. A Los Angeles Lakers kosárlabdázója 2017. december 30-án töltötte be a 33-at, az eddig begyűjtött legnagyobb sikereinek mindegyikén akkor már túl volt. 2012-ben és 2013-ban a Miami Heattel lett bajnok és a döntő legértékesebb játékosa, első csapatához, a Cleveland Cavaliershez visszatérve 2016-ban újra megcsinálta ezt a duplát. Négy idényben lett az NBA legjobbja, 2009-ben, 2010-ben, 2012-ben és 2013-ban, tehát az első két aranygyűrűjével együtt a három legnagyobb elismerést begyűjtötte. 2011-től zsinórban nyolcszor volt ott az NBA-döntőben csapataival. 2003-ban az első helyen draftolva került be a ligába, két évvel később választották be az NBA All Star-gálájára, azóta minden évben beszavazták a szurkolók. 2008-ban és 2012-ben olimpiai bajnok lett az amerikai válogatottal.

Tom Brady (amerikaifutball)
A New England Patriotsot a tavasszal elhagyó irányító augusztus 3-án már 43 éves lesz, szóval nála a tíz évvel ezelőtti állapot a mérvadó. Ma már hatszoros Super Bowl-győztes, akkor még „csak” három aranygyűrű díszelgett a vitrinjében. A hatodik körben, a 199. helyen draftolta a Patriots, innen lett az NFL történetének egyik legnagyobb játékosa. 2010-ben, 33 évesen lett másodszor a szezon legértékesebbje, három éve harmadszor is kiérdemelte az elismerést. Hamar, 2004-re meglett a harmadik Super Bowl-sikere, ezután jött az első döntős veresége a New York Giants ellen a 2007-es szezon végén. A krisztusi kor után is tartotta a formáját, a 2015-ös Super Bowlon például négy touchdownpasszt is kiosztott. Sok rekordot tart, leginkább a rájátszásban és a Super Bowlokon mutatott teljesítményét lesz majd nehéz túlszárnyalni az utódainak.

Roger Federer (Fotó: AFP)
Roger Federer (Fotó: AFP)

Roger Federer (tenisz)
A ma már hússzoros egyéni Grand Slam-győztes svájci 2014 augusztusában töltötte be a 33-at. Három hónappal korábban lett négygyermekes apuka, hiszen ikerlányai 2009-ben, ikerfiai 2014 májusában születtek meg. Az apuka a 2012-es wimbledoni tornán és a 2017-es Australian Openen aratott győzelme között három Grand Slam-döntőt játszott, de egyet sem nyert meg, a 2016-os őszi kihagyását követően viszont kétszer győzött Melbourne-ben és egyszer Wimbledonban, így 33 évesen 17 Grand Slam-címe volt. Már akkor is ő volt a csúcstartó, 2009-ben lépett el a 14-szeres győztes Pete Sampras mellett. Közel van hozzá Rafael Nadal és Novak Djokovics, de egyelőre ő tekinthető a férfitenisz legnagyobb alakjának. Lionel Messivel egy időben, 2008-ban lett olimpiai bajnok párosban, a 2012-es, Wimbledonban megrendezett egyéni döntőt elvesztette Andy Murrayvel szemben. Davis-kupa-sikere sem volt még akkor, pár hónappal a 33. születésnapja után szerezte meg a címet a svájci válogatottal. Néhány nappal a születésnapját követően, pontosan két év után nyert újra 1000-es versenyt Cincinnatiben, az volt a 22., azóta még hatot tett hozzá. Világbajnoki döntőbe nyolcszor jutott addig, hatszor győzött, azóta kétszer volt egy meccsre a címtől, de többet nyerni nem tudott. Ezredik meccsgyőzelmére nem sokáig kellett már várnia, ahogy betöltötte a 33-at, kevesebb mint fél évvel később érte el a mérföldkövet, ma 1242-nél tart. Tornagyőzelemből 103-ja van, krisztusi korba 73-mal lépett.

Floyd Mayweather (profi boksz)
Az ötven profi mérkőzése mindegyikét megnyerő Floyd Mayweather 43 éves, három éve az ír MMA-harcos Conor McGregor ellen lépett legutóbb szorítóba. Harminc fölött már megritkultak a mérkőzései, 2009-ben 21 hónap után mérkőzött újra, az volt a negyvenedik összecsapása, a mexikói Juan Manuel Márquezt verte pontozással. Az 1996-os, atlantai olimpián még pehelysúlyban lett bronzérmes, a profik között nagypehelysúlyban lett először világbajnok a WBC-nél 1998-ban, a 18. mérkőzésén, később más szervezeteknél magasabb súlyban is világbajnoki övet nyert, nagyváltósúlyban is bokszolt. Ma már ő számít a legmagasabb mérkőzésszámmal veretlen bokszolónak, Rocky Marciano 49 rekordját múlta felül. Összesen négy világbajnok bokszoló vonult vissza tökéletes mérleggel, a két említett versenyző mellett Andre Ward (32 meccs) és Joe Calzaghe (46).

Lewis Hamilton (F1)
A brit versenyző óriási tehetségként robbant be a Forma–1-be 2007-ben, 22 évesen, másodikként zárt, egy évvel később már világbajnok is lett. Ezután Sebastian Vettel évei következtek, de 2014-től kezdve Lewis Hamilton uralja a sportágat, azóta mindig ő nyert 2016 kivételével, akkor mercedeses csapattársa, Nico Rosberg mögött végzett másodikként. 2018 januárjában lett 33 éves, akkor tehát két vb-címmel kevesebbje volt a mostani hatnál. Ma 84 futamgyőzelemmel áll, a legutóbbi két szezonban 11-11 futamelsőséggel lett világbajnok, így két éve 62-nél állt a számlálója. Most egy jó ideje nem ugrott tovább, de biztosak lehetünk benne, hogy erről kizárólag a koronavírus tehet.

Valentino Rossi (gyorsasági motor)
2012 februárjában volt 33 éves az olasz motoros. Akkor épp a Ducatinál versenyzett, az volt karrierje legnagyobb hullámvölgye. A kétéves kitérő után 2013-ban váltott vissza a Yamahára, azzal újra magára talált, de újabb világbajnoki címet nem tudott szerezni, igaz, háromszor második, egyszer pedig harmadik volt. A két alacsonyabb kategóriában két-két évet töltötte, másodikra mindkétszer világbajnok lett, a legnagyobbak között 2000-ben második hellyel debütált, aztán zsinórban ötször győzött úgy, hogy közben a Hondáról Yamahára ült át. Később még kétszer nyert, 2009-ben kilencedik vb-címét szerezte. Valentino Rossi összesen 125 futam után állt fel a dobogó tetejére, 33 évesen 115-nél tartott, tehát az ő karrierje legfényesebb időszaka lezárult a 33. születésnapjáig.

Nikola Karabatic (kézilabda)
A francia válogatott és a PSG átlövője 2017 áprilisában lett a mostani Messivel egykorú. Azóta két francia bajnokságot nyert a fajsúlyos sorozatok közül, a többi nagy eredményét előtte érte el. Negyedévvel a születésnapja előtt hazai pályán, negyedszer lett világbajnok, egyhuzamban harmadik olimpiai döntőjén volt épp túl, 2008-ban és 2012-ben a franciák nyertek, Rióban kikaptak a dánoktól. Harmadik Eb-győzelmét 2014-ben aratta. 2007 és 2014 után 2016-ban harmadszor lett az év férfi kézilabdázója a nemzetközi szövetségnél.

A megjelent cikk a Képes Sportban is olvasható! További Képes Sport-os cikkekért kattintson adigitalstand.hu/kepessportoldalra!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik