Megműtötték a Forest csatárát, aki a kapufának ütközött

H. Á.H. Á.
2025.05.13. 13:51
null
Az ütközés pillanata (Fotó: Getty Images)
A Nottingham Forest honlapján kedden megjelent szűkszavú közlemény szerint a vasárnap a Leicester City elleni, 2–2-vel zárult mérkőzés hajrájában a kapufának ütköző Taiwo Awoniyin „sürgős” hasi műtétet kellett végrehajtani.

 

A klub honlapján nem részletezik, hogy pontosan milyen jellegű probléma miatt kellett a csatárt megműteni, ahogy azt sem részletezik, hogy mikor történt a műtét – valószínűsíthető, hogy hétfőn –, s azt sem tudni egyelőre, hogy mennyi kihagyás vár a nigériai labdarúgóra. 

Awoniyinek egyébként nem a vasárnapi volt élete mérkőzése, hiszen csereként alig öt perccel az előtt lépett pályára, hogy neki ütközött volna a kapufának egy kontra végén – amely támadás során egyébként a labdát jobbról beadó Anthony Elanga lesről indult...

A találkozó utóéletéről korábban már beszámoltunk, hiszen a lefújást követően a Nottingham Forest tulajdonosa, Evangelosz Marinakisz lement a pályára és alaposan kiosztotta Espírito Santót, amiért nem cserélte le a láthatóan sérült támadót, akit a pályán is hosszú perceken át ápolták. A Forestnek még két cserelehetősége maradt Awoniyi sérülése után, ám a portugál tréner Elliot Andersont hívta le inkább.

Angol labdarúgás
2025.05.12. 23:02

A tulajdonos a pályán osztotta ki a Premier League-meglepetéscsapat menedzserét

A Nottingham nemzetközi kupaindulása hiába vált már biztossá, így is voltak indulatok, mert vasárnap nem tudott nyerni.

 

Legfrissebb hírek

Kép: két régi jó barát – Erling Haaland Szoboszlai Dominikkal közös fotót posztolt

Angol labdarúgás
2 órája

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
14 órája

A nyár legnagyobb fogása? Liverpoolba szerződött a PSG sztárja – hivatalos

Angol labdarúgás
21 órája

Bundesliga: hosszú időre kidőlt a Dortmund nyári igazolása

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:51

Az Ipswich ráijesztett az MU-ra, de Bruno Fernandesre nem volt ellenszere

Angol labdarúgás
2026.08.30. 19:34

Joao Pedro két kapura játszott, a Chelsea hétgólos meccsen verte meg a Brightont

Angol labdarúgás
2026.08.30. 17:13

„Nem tudom megmagyarázni, talán gond volt a táblával” – Iraola a Forest tizenegyeséről

Angol labdarúgás
2026.08.30. 14:46

Világbajnok kapussal erősített a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.30. 11:16