TCR World Tour: Michelisz 16. – folytatódott a Hyundai szenvedése Mexikóban

H. L.H. L.
2025.05.03. 20:53
null
Michelisz a második futamon sem szerzett pontot (Fotó: X/HMSGOfficial)
Esteban Guerrieri aratott győzelmet a TCR World Tour mexikói versenyhétvégéjének második futamán. Mögötte Yann Ehrlacher és Aurélien Comte látta meg a kockás zászlót, míg Michelisz Norbert a tizenhatodik lett.

Mikel Azcona várhatta az élről a piros lámpák kialvását a részben fordított rajtrácsos második versenyen Mexikóban. A spanyol mellől, valamint a második sorból helyi pilóták, Rodrigo Rejón, Michel Jourdin és Julio Rejón rugaszkodhatott el, míg a harmadik sorban Ma Csing-hua és Aurélien Comte foglalhatott helyet.

Az első futamon az utólag megbüntetett Yann Ehralcher-tól a győzelmet megöröklő, és az összetett élére álló Thed Björk a tizedik, a Hyundai magyar versenyzője, Michelisz Norbert a tizenharmadik rajtkockából indulhatott egy jobb futam reményében. A hyundaios első versenye ugyanis nem sikerült jól, s defektje nyomán csak a 18. helyen rangsorolták.

Azcona látszólag jól jött el, de utána sok pozíciót vesztett, miközben a rajt utáni tülekedésben meg is sérült az autója. Az élre a hatodik rajtkockából induló Comte állt, mögötte Jourdin, Esteban Guerrieri, Ma, R. Rejón sorolt be az első ötösben, igaz, rövidesen Guerrieri, majd nem sokkal később Ma is maga mögé utasította a Jourdint. Hátrébb Michelisz négy pozíciót is bukott, s így tizenhetedikként haladt, miközben spanyol csapattársa, Azcona Ehrlacher-val, majd Urrutiával  szemben vesztett újabb helyeket.

Helycsere történt az élen is, Guerrieri megelőzte Comtét, mögöttük pedig Björk indított sikeres offenzívát Ma ellen, így a vb-éllovas feljött az első három közé. Geurrieri viszonylag gyorsan magabiztos előnyt épített ki az élen, és a győzelme innentől fogva már nem forgott veszélyben. Mögötte azonban történt változás: a futam vége előtt nagyjából két perccel Ehrlacher megelőzte a honfitársát, Comtét, biztosítva a második pozícióját. Negyedikként Ma szelte át a célvonalat, míg az első ötös sorát Björk zárta.

A hatodik Urrutia lett, majd Ignacio Montenegro, Jourdain, Rejón, valamint John Filippi tette teljessé az első tízes sorát. A Hyundai-versenyzők közül Néstor Girolami zárt a legelőkelőbb helyen, ő a tizenegyedik pozícióban ért célba. Michelisz a 16. lett, közvetlen mögötte Azconát intette le a kockás zászló.

Folytatás vasárnap 1 óra 20 perckor a harmadik versennyel.

A MEXIKÓI HÉTVÉGE PROGRAMJA

MÁJUS 1., CSÜTÖRTÖK
1. szabadedzés1. Esteban Guerrieri 1:34.655
MÁJUS 2., PÉNTEK
2. szabadedzés1. Aurélien Comte 1:34.812
Időmérő1. Esteban Guerrieri 1:33.742
1. verseny (30 perc + 1 kör) rajtja1. Thed Björk
MÁJUS 3. SZOMBAT
2. verseny (30 perc + 1 kör) rajtja1. Esteban Guerrieri
MÁJUS 4., VASÁRNAP 
3. verseny (30 perc + 1 kör) rajtja1.20 (Sport2)

 

 

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Michelisz három dobogóval zárkózott fel a bajnokság második helyére

Egyéb autó-motor
2026.10.25. 11:17

TCR World Tour: Michelisz pole pozícióval és dobogós helyezéssel nyitott Csucsouban

Egyéb autó-motor
2026.10.24. 12:34

TCR World Tour: Michelisz Norbert a harmadik helyről várja az utolsó két fordulót

Egyéb autó-motor
2026.10.18. 12:45

TCR World Tour: Urrutia csengtui sikerével Michelisz a harmadik helyre szorult a bajnokságban

Egyéb autó-motor
2026.10.17. 12:38

TCR World Tour: Michelisz dobogóval búcsúzott Dél-Koreától, és a 2. helyre lépett előre a bajnokságban

Egyéb autó-motor
2026.10.04. 13:43

Felkészülés: Argentína hetet vágott a meccsre éppen csak odaérő Burkina Fasónak

Minden más foci
2026.10.04. 10:14

TCR World Tour: Azcona-győzelem és Michelisz-dobogó Dél-Koreában

Egyéb autó-motor
2026.10.03. 09:30

Amerikából jöttek – ilyen volt belülről a 2026-os világbajnokság

Foci vb 2026
2026.08.07. 18:07