Bauer Blanka csoportgyőztesként jutott be az elődöntőbe

SZ. R.SZ. R.
2025.03.19. 22:05
Bauer Blanka (Fotó: Török Attila, archív)
Szerdán elkezdődtek a küzdelmek a Ludovika Arénában a nemzetközi fedett pályás öttusaversenyen. A női selejtező B-csoportjában az első Bauer Blanka, illetve Guzi Blanka végzett a magyarok közül előkelő helyen.

 

A Ludovika Arénában a nemzetközi fedett pályás verseny női selejtezőjét 42 indulóval két 21-es csoportban bonyolították le, így az elődöntő 36-os mezőnyébe csupán hárman-hárman nem jutottak be (a csütörtöki férfiselejtezőt is két csoportban rendezik meg). Az eredeti tervekkel ellentétben kisebb vállsérülés miatt nem indult el a viadalon Erdős Rita, míg csütörtökön az egyaránt betegséggel küzdő Bereczki Richárd és Koleszár Mihály nem lesz ott a mezőnyben.

Az A-csoport legjobb magyarja a második Guzi Blanka lett, a DVTK sportolóját csak a tavalyi budapesti Európa-bajnokságon egyéniben bronzérmet, női váltóban aranyérmet szerző brit Emma Whitaker előzte meg. Az olimpiai negyedik, vb-második Guzi kissé „beragadt a rajtnál” 9–11-es körvívómérlegével, de az akadálypályán, a 200 méteres gyorsúszásban és az Orczy-kertbe kivitt kombinált számban szépen visszaküzdötte magát. Utóbbit a hatodik helyről kezdte, és hiába volt 87 másodperces hátrányban Whitakerhez képest, fél percre megközelítette a célban, a többieket pedig megelőzte – övé lett a harmadik legjobb kombináltszám-idő 10:57 perccel. Mészáros Emma a második lett az akadálypályán (45.34 másodperc), így negyedikként jutott tovább, míg a hatodikként célba érő Varga Orsolyáé lett a legjobb OCR-eredmény (43.28 másodperc) a csoportban. Herbák Emma 10.-ként, Mecsnóber Mira 12.-ként, Nyerges Réka 14.-ként jutott be az elődöntőbe.

Az UTE versenyzője, Bauer Blanka remek, plusz tízes vívással (15–5) rukkolt ki a B-csoportban, és bár a kombinált számban 22 másodperccel rajtolt az akadálypályán (42.64 másodperc) és úszásban (2:18.65 perc) is kiválóan teljesítő Turbucz Ivola mögött, a csapatvilágbajnok végzett az élen. Az első hat helyen magyar versenyző ért célba, Bauer mögött Zemán Zóra, Rajncsák Diána, Haraszin Linda, Turbucz Ivola és Eszes Noémi futott be – Rajncsák az abszolút legjobb, 38.60 másodperces eredménnyel még a férfimezőnytől sem maradna el sokkal az akadályversenyben. A legjobb magyarokat a korábban csapatban arany- és ezüstérmes, egyéniben Eb-harmadik brit Olivia Green követte. A 8. Basa Lili, a 9. Dulai Kinga, a 11. Simon Sarolta, a 12. Dobronyi Dorina, a 16. Bágyi Emese és a 18. Szopkó Laura is ott lesz a folytatásban, a 19.-ként záró Gyugyi Laura viszont túl nagy hátrányt szedett össze az akadálypályán és búcsúzott.

Csütörtökön a férfiselejtezővel és a női elődöntősök rangsoroló vívásával folytatódnak a küzdelmek.
 

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Bretz Gyula, a Magyar Öttusaszövetség egykori elnöke

Egyéb egyéni
10 órája

Öttusa: Képesek még fokozni a teljesítményüket a versenyzőink – Belák János

Egyéb egyéni
2026.05.19. 11:44

Öttusa-vk: Tárkányi Zsombor 17. lett Bulgáriában, izgalmas záró számban dél-koreai siker

Egyéb egyéni
2026.05.17. 15:52

Öttusa-vk: Guzi Blanka ezüstérmes Bulgáriában

Egyéb egyéni
2026.05.17. 11:16

Öttusa: Tárkányi Zsombor nagy futással kiharcolta a döntőt a pazardzsiki vk-n

Egyéb egyéni
2026.05.16. 16:25

Öttusa: Bőhm Csaba nem lesz ott a döntőben Pazardzsikban

Egyéb egyéni
2026.05.16. 11:17

Öttusa: Guzi Blanka és Bauer Blanka erős versenyzéssel döntős a pazardzsiki vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.05.15. 15:43

Öttusa: Bőhm Csaba és Tárkányi Zsombor „élte túl” a rendkívül kemény selejtezőt a pazardzsiki vk-n

Egyéb egyéni
2026.05.15. 09:15
Ezek is érdekelhetik