Asztalitenisz: meggyilkolták a szövetség alelnökét

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
2012.11.13. 10:54
Címkék
Életének 43. évében elhunyt Marschalek Ákos, a Magyar Asztalitenisz-szövetség alelnöke. A sportvezetőt hétfő reggel szúrták mellkason egy szóváltást követően Budaörs egyik családi házának udvarán.

Beluzsárné Belicza Andrea, a PMRFK szóvivője elmondta, hogy a rendelkezésre álló információk szerint a gyilkossággal gyanúsított M. József 43 éves dunavarsányi lakos hétfőn a reggeli órákban szóváltást követően Budaörs egyik családi házának udvarán késsel mellkason szúrta Marschalek Ákos 42 éves budapesti lakost, aki a helyszínen életét vesztette.

A bűncselekmény elkövetője az eset után önként jelentkezett a Budaörsi Rendőrkapitányságon, ahol őrizetbe vették; kihallgatása jelenleg is tart, és megkezdődött a helyszíni szemle is – tette hozzá a szóvivő.

„M. József ellen emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya" – mondta Beluzsárné Belicza Andrea.

Legfrissebb hírek

Fucsovics feladta, Udvardy kikapott Cincinnatiben

Tenisz
1 perce

Kézilabda: győzelemmel folytatta a felkészülést a Veszprém és az FTC

Kézilabda
17 perce

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
48 perce

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
52 perce

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
1 órája

Lenny Joseph: Minden nap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
1 órája

Gera Dániel: Nincs bennem félsz, nyugodtan tértem vissza Iránba

Légiósok
2 órája

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
7 órája