Történelmi magyar siker K-1-ben, Balogh Norbert döntőbe jutott

2011.10.15. 23:36
null
Balogh Norbert (jobbra) nagyot küzdött, döntős lett (Fotó: archív)
Címkék
Először jutott magyar versenyező K–1 világsorozat négyes döntőjébe, miután a Fight Code elnevezésű sorozat K–1 MAX kategóriájának Aix-en-Provence-i középdöntőjében Balogh Norbert legyőzte az olasz Bruno Franchit, akit a második menetben szabálytalan térdelés után leléptettek. Balogh győzelmével decemberben a párizsi fináléban folytathatja szereplését.

 

A mérkőzést beharangozó írásunkban már beszámoltunk róla, hogy az olasz Bruno Franchi elsősorban lábtechnikájára, térdrúgásaira épít. Ezt Balogh Norbert ellen is bizonyította az Aix-en-Provence-i K–1 MAX Fight Code gála első összecsapásán, de Zilai Sándor tanítványa többnyire védte ezeket a támadásokat, és lendületes ütéseivel ellenakciókra is futotta erejéből.

Az első menet nagyon kiegyenlített volt, az olasz talán valamivel többet támadott, de tisztán keveset talált. A második menetet is aktívan kezdte az olasz, de a nagyon koncentráltan harcoló Balogh továbbra is fegyelmezetten védekezett.

Balogh menedzsere, Katona Attila a mérkőzés előtt azt mondta, mentálisan dől el a találkozó – valóban így lett. A forrófejű olasz ugyanis nem tudta elviselni, hogy magyar ellenfele rendre elhajolgat támadásai elől, és a tarkójánál fogva az állj vezényszó után ráhúzta Balogh fejét a térdére.

Ez szabálytalannak számít, és mivel Balogh szeme megsérült az esetnél, és a mérkőzés hivatalos orvosa nem engedte tovább a találkozót, a magyar harcos megnyerte a mérkőzést.

Győzelmével bejutott a K–1 MAX Fight Code Párizsban esedékes decemberi 15-i négyes döntőjébe.

A PÁROSÍTÁS
Bruno Franchi (olasz)–Balogh Norbert – az olaszt diszkvalifikálták
Halim Isszau (marokkói)–Sudsakorn (thaiföldi) – TKO, 3. menet
Jurij Beszmertnyi (fehérorosz)–Armen Petrosyan (olasz) – megosztott pontozással
Szu Jan (kínai)–Abdellah Mabel (francia) – megosztott pontozással

 

 

Legfrissebb hírek

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
6 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
32 perce

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
47 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
2 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
3 órája