Sporttörténeti birkózóversenyt rendeznek a parajdi sóbányában

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2025.03.27. 11:27
null
Sporttörténeti eseményt rendeznek március 29-én, szombaton: birkózóbajnokságot a parajdi sóbányában! Székelyföld világhírű nevezetessége ad otthont ugyanis a sóvidéki olimpiai bajnokok, Keresztes Lajos és Lőrincz Márton emlékversenyének – tájékoztatta a Nemzeti Sportot a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ).

 

A Kárpát-medence magyarlakta területeiről jön az összesen hat utánpótlás korosztályú (U15) szabadfogású csapat, kettő-kettő az anyaországból és Székelyföldről, egy-egy pedig Felvidékről és Délvidékről, a Vajdasági Birkózó Akadémiáról.

A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) vezetőségének tagjai, bel- és külhoni sportági szakemberek, szervezők, újságírók és persze versenyzők, mintegy hetven fős küldöttség utazik Parajdra, illetve Korondra eme különleges megméretésre. Németh Szilárd, az MBSZ elnöke így beszélt az egyedi csapatbajnoki viadalról a szövetség honlapján:

„Szent István király sokat citált mondata szerint, aki a múltját nem becsüli, az a jövőjét nem érdemli. Ezt sosem feledve a magyar birkózócsalád minden tiszteletet megad egykori legendáinak, így két sóvidéki olimpiai bajnokának, az 1928-ban Amszterdamban aranyérmes, Alsósófalván született Keresztes Lajosnak, valamint a korondi illetőségű, 1936-ban Berlinben diadalmaskodó Lőrincz Mártonnak. Utóbbi hamvait a Magyar Birkózók Szövetsége hazahozatta a messzi Argentínából és tavaly ősszel a helyiekkel együtt ünnepélyes keretek között helyezte el Korond főterén, a szobra mellett, s a mostani egyedi versenyt a sóvidéki bajnokok emlékének ajánlja. Székelyföld eleve a birkózás egyik Kárpát-medencei bástyája, az ottaniakkal szoros emberi és szakmai kapcsolatot ápolunk.”

Az apropó mellett a kulisszák is unikálisnak számítanak: „Az esemény fényét a különleges színhely, a világhírű parajdi sóbánya is emeli, de a lényeg, hogy az MBSZ »Egy szőnyegen, egy nyelven, együtt a magyar birkózásért« elnevezésű programjának szerves része, s egyik leglátványosabb állomása, sarokköve lehet a viadal, hiszen anyaországi, székelyföldi, felvidéki és délvidéki csapatok is indulnak rajta. Az utánpótlás ifjú titánjai nemcsak a szőnyegen, birkózóként fejlődhetnek egymás által, hanem megtapasztalhatják az összetartozás érzését és kialakulhat az egészséges nemzettudatuk. Ezzel az a misszió is teljesülhet, ami az MBSZ és Kozma István Magyar Birkózó Akadémia, a KIMBA fő célkitűzése: eredményes sportolót és egyben kiművelt, jó magyar embert nevelni” – fogalmazott Németh Szilárd.

A helyszín a rendezőket is plusz kihívás elé állítja, hiszen számtalan technikai kihívással kell megküzdeniük: egyenletessé tenni a padlót, pódiumot építeni, biztosítani a mentőszolgálatot a bányában. Az egyedi ötlet egyébként Balázs Imréé, a korondi birkózóklub alelnökéé. 

„Amikor korábban itt járt Németh Szilárd elnök úr, elmondtam neki az ötletemet, azonnal azt felelte, hogy ne is folytassam, máris benne van! Így csatlakozott a Magyar Birkózók Szövetsége, és úgy néz ki, hogy a Román Birkózó Szövetség is támogat minket.”

Az esemény szombaton délelőtt tíz órakor kezdődik és körülbelül délután háromig tart, a résztvevő gárdák két hármas csoportot alkotnak, a körmérkőzések után következnek a helyosztók. Az eseményt követően a résztvevő küldöttségek megkoszorúzzák a két sóvidéki olimpiai bajnok, Keresztes Lajos és Lőrincz Márton szobrát, illetve emléktábláját.

 

Legfrissebb hírek

A birkózó Takács István aranyérmes Zágrábban

Birkózás
7 órája

Végh Richárd ötödik a zágrábi UWW-versenyen

Birkózás
2026.02.05. 19:51

Két ötödik helyezés a zágrábi UWW-rangsorverseny első napján

Birkózás
2026.02.04. 19:55

Birkózás: 27 magyar lép szőnyegre a zágrábi rangsorolóversenyen

Birkózás
2026.02.03. 17:41

NS-átadás: Korondon célba ért a Sportgála jótékonysága

Birkózás
2026.01.27. 09:31

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

NS-jótékonyság: 250 000 forinttal zárult az MSÚSZ jótékonysági árverése

Birkózás
2026.01.14. 08:37

Jótékonysági akció a sóvidéki birkózókért a Nemzeti Sport Gálán

Birkózás
2026.01.12. 08:58
Ezek is érdekelhetik