BL: hazai pályán dominál, idegenben alkalmazkodik – íme, a Molde

HARMATH ÁKOSHARMATH ÁKOS
Vágólapra másolva!
2020.09.17. 14:12
null
James (10) és Omoijuanfo a bajnokságban hatékonyan termelik a gólokat (Fotó: Getty Images)
Mint az ismert, a norvég bajnok Molde FK lesz a Ferencváros ellenfele a Bajnokok Ligája selejtezőjének rájátszásában, miután 120 percen át tartó összecsapás végén tizenegyespárbajban múlta felül az azeri Qarabagot. Bemutatjuk a zöld-fehérek leendő ellenfelét.

Az 1911-ben még International néven alapított klub négy évvel később vette fel mai nevét, ám a kék-fehérek az 1970-as évek elejéig – egy, a második világháború miatt félbeszakadt, majd két, egyaránt kieséssel zárult élvonalbeli idényt leszámítva – többnyire a másodosztályban és alacsonyabb, regionális ligákban szerepelt.

Az első „aranykor” 1974-ben vette kezdetét, de nyugodtan nevezhetjük ezüstkornak, hiszen a történelme során harmadszor is az első osztályba feljutó brigád újoncként rögtön ezüstérmet nyert, s kilépett a nemzetközi kupaporondra – a svéd Östers IF ellen be is gyűjtötte az első győzelmét, és máig a klub legnagyobb nemzetközi vereségét is, így 1–6-os összesítéssel búcsúzott is az UEFA-kupa első fordulójában.

Az „ezüstkor” egy 1977-es bronzéremmel zárult, majd öt év liftezés után a Molde1984-től állandósította helyét az élvonalban, azóta mindössze kétszer járt egy-egy évre a másodosztályban.

Épp az első másodosztályú idényben jött aztán a klub első trófeája: 1994-ben olyan későbbi válogatottak, mint Kjetil Rekdal, vagy éppen Petter Rudi vezetésével megnyerték a Norvég Kupát – s ezt 2005-ben, 2013-ban és 2014-ben még további három siker követte. Rudi egyébként ma is a klub kötelékébe tartozik, játékosmegfigyelőként és elemzőként dolgozik a szakmai stábban.

SZAVAZÁS

A Ferencváros a Molde ellen vívhatja ki a BL-főtáblára jutást. Ön szerint a Fradinak sikerül 25 év után ismét a csoportkörbe kerülnie?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az ezredfordulóra a Molde szép lassan hazája egyik legjobb klubja lett, állandó nemzetközi kupaszereplővé nőtte ki magát, s az egyeduralkodó Rosenborg mögött négy bajnoki ezüstérmet szerzett. A legnagyobb európai sikert az jelentette, amikor 1999-ben a második selejtezőkörben indulva a CSZKA Moszkván és a Mallorcán túljutva bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe – ahol az Olympiakosz legyőzése mellett öt vereséget szenvedett a gárda a görögök mellett a Real Madridot és a Portót is felvonultató négyesben.

Az első bajnoki címre végül egy újabb egyéves másodosztályú alászállást követően 2011-ig kellett várnia a csapatnak, ám azóta tart a Molde újabb – és immár valódi – aranykora, hiszen a '10-es évtizedben további három bajnoki elsőséget gyűjtött be a brigád, és a korábbi kettő mellé két újabb kupasikert is feljegyezhetett.

A Molde 2012 óta – két év szünettel – ismét rendszeres európai kupaszereplő, kétszer, 2012-ben és 2015-ben is eljutott az Európa-liga csoportkörébe, sőt utóbbi alkalommal onnan tovább is ment, a 32 között a végső győztes Sevilla búcsúztatta.

A „KÖZÖS MÚLT”

Nem állítjuk, hogy a Ferencváros a történelme során gyakorta fogadott volna norvég klubcsapatot: eddig mindössze egyszer, az Európa-liga 2011–12-es kiírásában találkozott az északi országból való klubbal. Akkor az Aalesunddal randevúzott a Ferencváros a 2. selejtezőkörben, és az első meccsen az Üllői úton 2–1-re nyert, ám a visszavágón a rendes játékidő végén az Aalesund 2–1-es előnyét mutatta az eredményjelző, s az észt Sander Postnak a hosszabbítás utolsó percében elért találatával végül a norvégok jutottak tovább.

A Molde ezzel szemben még egyszer sem futott össze nemzetközi kupamérkőzésen magyar csapattal.

A kék-fehérek az előző idény végén ünnepelték negyedik bajnoki címüket, amelyben kulcsszerepet vállalt a csapatkapitány, Magnus Wolff Eikrem, akit az idény legjobbjának is választottak, s nem mellesleg ő a keret legértékesebb játékosa. A transfermarkt.de őt kereken egymillió euróra értékeli, ahogy Eirik Hestadot is – amúgy a norvégok keretét 12.85 millió euróra taksálja a mértékadó oldal, míg a Ferencvárosnál ugyanez 23.2 millió.

Kettejükön kívül érdemes még figyelni a nigériai támadóra Leke Jamesre és a norvég válogatott nigériai származású szintén csatárra, Ohi Omoijuanfóra. Előbbi 24, utóbbi 17 gólt jegyzett az előző idényben, a jelenlegiben pedig mindketten hétnél járnak.

A Molde szakmai munkájáért vezetőedzőként Erling Moe felel, akit először 2015 augusztusában neveztek ki két hónapra ideiglenes jelleggel, ahogy 2018 decemberében is megbízottként számítottak rá – a két időpont között Ole Gunnar Solskjaer vezetőedző asszisztenseként dolgozott, végül 2019 áprilisában véglegesítették.

Moe vezetésével tavaly a Molde hazai pályán veretlenül, a Bodö/Glimt előtt 14 pontos előnnyel nyerte meg a bajnoki címet, ám a címvédéssel nem lesz egyszerű dolga a csapatnak, mert 17 fordulót követően 13 pont a hátránya a bodői alakulat mögött.

NORVÉG VÉLEMÉNY

„Alapvetően pozitív a fogadtatása annak, hogy a Ferencváros lesz a Molde ellenfele, mert Norvégiában jobban tartottak a papíron erősebb gárdáktól, mint a Celtic vagy a Dinamo. Ugyanakkor ennek a párharcnak nem a Molde az esélyese, főleg a bajnokságban az utóbbi időben mutatott formája és a sok sérülés miatt, s persze azért, mert a Ferencváros nagyon jó csapatokat legyőzve jutott el idáig” – írta lapunk érdeklődésére Arilas Berg Ould-Saada, a VG sportújságírója, aki hozzátette, a magyar labdarúgást azért még mindig elsősorban a 2015. novemberi Eb-pótselejtező okozta sokk miatt emlegetik az országban, a Ferencvárost pedig Franck Boli és Tokmac Nguen kapcsán, akik Norvégiából érkeztek a zöld-fehérekhez.

„Utóbbira különösen figyelünk mostanában, mert remek formában van és egyre közelebb áll a norvég válogatottba szóló meghívóhoz” – fogalmazott a lap munkatársa, és kitért a Molde várható taktikájára, erősségeire, gyengeségeire is.

„A Molde képes alkalmazkodni az ellenfeléhez, a legtöbbször azonban igyekszik dominálni a mérkőzéseket, és többet birtokolni a labdát a norvég bajnokságban. Európai kupameccseken, főleg idegenben viszont inkább visszaáll védekezni és kontrákra rendezkedik be, ahogy a Qarabag ellen is, ahol végül tizenegyesekkel jutott tovább a csapat. Valljuk be, nem volt valami szép játék. Hazai környezetben képes lehet a gárda rákényszeríteni az akaratát az ellenfelére és előnyben lehet a műfüves pálya miatt, amelyhez a külföldi együttesek nincsenek hozzászokva” – vélte Ould-Saada, aki a Molde keretéből a már említett Eikremet tartja a legveszélyesebbnek, míg a gyenge pontnak egyértelműen a védelmet jelölte meg, amely főleg vendégségben kap sok gólt.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ

FERENCVÁROS–DINAMO ZAGREB (horvát) 2–1 (1–1)
Budapest, Groupama Aréna, zárt kapuk mögött. Vezette: S. Stieler (német)
FERENCVÁROS: Dibusz – Lovrencsics G. (Botka, 24.), Blazic, Kovacevic (A. Frimpong, 72.), Civic – Sigér, Haratin – Nguen, Somália, Uzuni – Boli (Isael, 66.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov
DINAMO ZAGREB: Livakovic – Stojanovic, Dilaver, Gvardiol, Leovac – Ademi – Kastrati, Gojak (Gavranovic, 72.), Majer (Jakic, 60.), Orsic (Ivanusec, 72.) – Petkovic. Vezetőedző: Zoran Mamic
Gólszerző: Lovrencsics G. (2.), Uzuni (65.), ill. Uzuni (23. – öngól)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, STATISZTIKÁK, ÉRDEKESSÉGEK ITT!

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ,PLAYOFF (4. FORDULÓ)

BAJNOKI ÁG
Szeptember 23., szerda:
21.00: Molde FK (norvég)–FERENCVÁROS

Szeptember 29., kedd:
21.00:
FERENCVÁROS–Molde FK (norvég)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik