P. K. 2021.04.21 11:20 Frissítve: 2021.04.22 13:56

BL: az FTC-nek már az Eb idején játszania kell, de kiemeltként kezd

Azzal, hogy a Ferencváros nyerte meg a bajnokságot, az is eldőlt, hogy a Bajnokok Ligája magyar indulója a 2021–2022-es idényben is kiemeltként várhatja a selejtező első fordulójának sorsolását. A selejtező 1. fordulója egybeesik az Európa-bajnokság elődöntőivel (július 6-7.).

A bajnoki cím megvan, innentől készülhet a Fradi a nemzetközi kupára (Foró: Árvai Károly)

 

Azt már tavaly decemberben tudni lehetett, hogy a Ferencváros a Bajnokok Ligája-csoportkörös szereplésének köszönhetően a múlt nyári kilenc koefficienspontját 13.5-re növelte, vagyis ez alapján kap majd besorolást az idei, nemzetközi kupasorsolásoknál – miután kedden eldőlt, hogy bajnok lesz, így ismét a Bajnokok Ligájában. Már a tavalyi kilenc pont is elég volt ahhoz, hogy az első körben a sorsolásnál kiemelt legyen a Fradi, ez idén is így lesz, de várhatóan a második körös kiemeléshez ez a pontszám már kevés lesz (biztosat csak akkor lehet mondani, ha megvan az összes résztvevő).   

A BL-selejtező 1. fordulójában részt vevő 34 bajnokcsapat közül a Ferencváros mellett a görög Olympiakosz (43 koefficiens pont) és a svéd Malmö (18.5) is biztosan kiemelt lesz – mindkét csapat pontszáma magasabb, mint a magyar bajnoké. Ez azt is jelenti, hogy az idén nem lesz svéd–magyar csata a selejtező 1. fordulójában, mint tavaly, amikor az FTC a Djurgardent búcsúztatta. A Malmőt és az Olympiakoszt biztosan elkerülik Dibusz Dénesék.

Mivel sok bajnokcsapat még nem ismert, korai a lehetséges ellenfelekről beszélni, de a pontszámok alapján az már látszik, hogy papíron a legkönnyebb ellenfél az északír, a gibraltári bajnok lehetne vagy esetleg valamelyik, előselejtezőből érkező gárda. A legnehezebb pedig a lengyel bajnok is lehet, abban az esetben, ha nem a Legia nyeri a lengyel bajnokságot. A varsóiak ugyanis 16.5 ponttal biztosan kiemeltek lennének, de a lengyel élvonalban 2. helyen álló Pogon Szczecin és a most 3. Raków Czestochowa már nem. Előbbi klubot három, utóbbit hét ponttal előzi meg az Ekstraklasában a Legia, amelynek még öt meccse van hátra, a Pogonnak viszont már csak négy.  

Érdekesség, hogy a Bajnokok Ligája selejtezője már a nyári Európa-bajnokság alatt elkezdődik. A selejtező 1. fordulójának első meccseit éppen az elődöntők napján, július 6–7-én rendezik. Vagyis az FTC magyar válogatott játékosainak nem sok ideje lesz pihenni az Eb után, persze a minél tovább tartó Eb-szereplés érdekében alighanem lemondanának arról, hogy pályára lépjenek a  BL-selejtező 1. fordulójában. 

A BL-SELEJTEZŐ 1. FORDULÓJÁNAK RÉSZTVEVŐI – 34 CSAPAT
A MÁR ISMERT CSAPATOK

Biztosan kiemeltek lesznek (ezek a csapatok nem találkozhatnak egymással az első körben): Olympiakosz (görög, 43 koefficiens pont), Malmö (svéd, 18.5), a szerb bajnok (Crvena zvezda 32.5 vagy Partizan 18), Ferencváros (13.5).

További, már biztos résztvevők (az még kérdés, kik lehetnek közülük kiemeltek): Dinamo Tbiliszi (grúz, 6.5), Zalgiris Vilnius (litván, 6.5), Flora Tallinn (észt, 6.25), Buducsnoszt Podgorica (montenegrói, 6), Kajrat (kazah, 6), HJK Helsinki (5.5), Riga (lett, 5.5), Sahcjor Szalihorszk (fehérorosz, 5.25), Shamrock Rovers (ír, 4.75), Valur (izlandi, 4.25), Bodö/Glimt (norvég, 4.2), Hamrun Saprtans (máltai, 1.275)

A következő, egyelőre nem ismert bajnokok csatlakoznak még: horvát, szlovák, izraeli, bolgár, román, azeri, lengyel, macedón, szlovén, walesi, luxemburgi, bosnyák, moldovai, örmény, albán, északír, gibraltári + 1 csapat a selejtezőből

BAJNOKOK LIGÁJA 2020–2021 – A SELEJTEZŐK IDŐPONTJAI

Előselejtező-torna
Sorsolás:
2021. június 8.
Mérkőzések: június 22–25.

Selejtező, 1. forduló – itt kapcsolódik be a Ferencváros, innentől a párharcok két mérkőzésen dőlnek el.

Sorsolás időpontja: június 15.
Játéknapok: július 6–7 és 13–14.

Selejtező, 2. forduló
Sorsolás időpontja:
június 16.
Játéknapok: július 20–21. és 27.. és 28.

Selejtező, 3. forduló
Sorsolás időpontja: július 19.
Játéknapok: augusztus 3–4. és 10.

Selejtező, playoffkör
Sorsolás időpontja:
augusztus 2.
Játéknapok: augusztus 17–18. és 24–25.

A csoportkör sorsolását augusztus 26-án rendezik, a csoportkör első játéknapja szeptember 14.

 

 

2021.05.13 23:40:01

Bajnokok Ligája SZELI MÁTYÁS

NS-VÉLEMÉNY. Ne áltassunk senkit, hogy ezzel a döntéssel igazából a szurkolóknak teszünk jót.

2021.05.05 20:35:25

Bajnokok Ligája BACSKAI JÁNOS

Helyzetek sorát hagyta ki a londoni csapat, kétszer a kapufát találta el, de így is 2–0-ra nyertek Tuchelék.

2021.05.04 20:25:27

Bajnokok Ligája B. Á., H. D.

A manchesteri együttes története során először jutott be a sorozat fináléjába.

2021.05.03 13:44:13

Bajnokok Ligája H. D.

Az egyik fő témát a Szuperliga bukása szolgáltatta Berkesi Juditnak és Hajdú B. Istvánnak. (x)

2021.04.28 11:21:41

Bajnokok Ligája BACSKAI JÁNOS (percről percre), VÉGH JÁNOS (összefoglaló)

A PSG megszerezte odahaza a vezetést az angol csapat ellen, aztán a második félidőben hibát hibára halmozott.