MU: több mint 200-szor játszott a csapatban, 20 hónap után újra kerettag lehet

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.09.22. 10:43
null
Phil Jones újra játékra kész (Fotó: AFP)
Húsz hónap után ismét tagja a Manchester United keretének Phil Jones, aki felépült súlyos térdsérüléséből. A csapat szerdán (ma) a West Ham Unitedet fogadja az angol labdarúgó-ligakupában – számolt be a hírről a Magyar Távirati Iroda.

Az MTI felidézte, a védő legutóbb tavaly januárban lépett pályára – akkor a Tranmere Rovers elleni FA-kupa-mérkőzésen gólt is szerzett –, elhúzódó térdproblémája miatt azóta nem állhatott Solskjaer vezetőedző rendelkezésére. Tavaly nyáron meg is kellett műteni.

„Nagyon örülök, hogy visszatérhet – mondta játékosáról az MTI által idézett norvég szakember. – Az utánpótláscsapatban már teljesített kétszer kilencven percet, és edzésen is beszállt már, a térde pedig jól reagál. Nagyon keményen megdolgozott ezért."

Solskjaer hozzátette: tudja, hogy elsősorban mentálisan volt nehéz Jones számára ez a hosszú időszak, sokszor még abban is kételkedett, hogy egyáltalán járni tud-e még vagy a gyerekeivel játszani a kertben, nemhogy futballozni.

A 29 éves, angol válogatott játékos több mint 200 alkalommal szerepelt eddig az MU-ban – emelte ki a hírügynökség.

 

Legfrissebb hírek

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
12 órája

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

„Energikus, nagyon atletikus, remekül fog illeszkedni a Liverpoolba” – Kerkez Milost méltatta a bournemouthi újságíró

Légiósok
2025.07.04. 17:57

„A mosolyodat, a játék iránti szeretetedet sosem feledjük” – Szoboszlai elbúcsúzott Diogo Jotától

Angol labdarúgás
2025.07.03. 16:34

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
2025.07.02. 15:21

Fontos változások a Liverpool stábjában, ez Pécsi Ármint is érinti

Angol labdarúgás
2025.07.02. 13:28

A Liverpool Szoboszlai Dominik szerződtetéséről posztolt

Angol labdarúgás
2025.07.02. 11:55
Ezek is érdekelhetik