FA-kupa: Rooney rekorder lett, nyolcadszor nyert az MU

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.07. 15:21
null
Wayne Rooney beérte Bobby Charltont a manchesteri örökranglistán (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United hazai pályán 4–0-ra legyőzte a másodosztályú Readinget az FA-kupa 3. fordulójában.

 

A „vörös ördögök” zsinórban hét, tétmeccsen aratott győzelemmel a hátuk mögött várták az összecsapást az Old Traffordon, az ellenfelet a korábbi manchesteri Jaap Stam irányította, a lelátón pedig Sir Alex Ferguson is helyet foglalt.

Alaposan bekezdett a házigazda és az első negyedóra végén már két góllal vezetett. A hetedik percben Mata bepasszolt labdáját Rooney kapásból terelte a kapu bal oldalába, beállítva Bobby Charlton klubrekordját: mindketten 249 alkalommal voltak eredményesek (1–0).

 



A 15. percben Martial egy kényszerítőzés után betört a büntetőterületen belülre, majd a bal alsóba tekert – a legutóbbi 7 FA-kupa-meccsen három gólt és négy gólpasszt jegyzett (2–0).

A félidő további része Rashford ziccereinek kimaradásáról szólt, az első játékrészben a Manchester United 18 kapura lövéssel jelentkezett, ez a legtöbb José Mourinho érkezése óta.

A fordulást követően Rooney maradt le kevéssel, így nem alakult ki ziccer, majd kicsit eseménytelenebb időszak következett egészen az utolsó negyedóra kezdetéig.

Akkor Carrick nagyszerű indítása után Rashford végre betalált, 18 meccs után szerezve újra gólt, majd Schweinsteiger is beállt a hazaiaknál (3–0).

Pillanatokkal később a vendégvédelem gyakorlatilag megajándékozta Rashfordot még egy góllal (4–0). A Manchester United sorozatban a nyolcadik tétmeccsét nyerte meg, és továbbra is veretlen azokon a mérkőzéseken, amelyeken Michael Carrick a szezonban pályára lépett (14 győzelem, 2 döntetlen).

ANGOL FA-KUPA
3. FORDULÓ

Manchester United–Reading (II.) 4–0
16.00: Ipswich Town (II.)–Lincoln City (V.)
16.00: Hull City–Swansea City
16.00: Sunderland–Burnley
16.00: Queens Park Rangers (II.)–Blackburn Rovers (II.)
16.00: Brighton & Hove Albion (II.)–Milton Keynes Dons (III.)
16.00: Millwall (III.)–Bournemouth
16.00: Blackpool (IV.)–Barnsley (II.)
16.00: Wigan Athletic (II.)–Nottingham Forest (II.)
16.00: Rotherham United (II.)–Oxford United (III.)
16.00: Norwich City (II.)–Southampton
16.00: Barrow (V.)–Rochdale (III.)
16.00: West Bromwich Albion–Derby County (II.)
16.00: Everton–Leicester City
16.00: Wycombe Wanderers (IV.)–Stourbridge (VII.)
16.00: Watford–Burton Albion (II.)
16.00: Stoke City–Wolverhampton Wanderers (II.)
16.00: Bristol City (II.)–Fleetwood Town (III.)
16.00: Huddersfield Town (II.)–Port Vale (III.)
16.00: Brentford (II.)–Eastleigh (V.)
16.00: Birmingham City (II.)–Newcastle United (II.)
16.00: Bolton Wanderers (III.)–Crystal Palace
16.00: Sutton United (V.)–Wimbledon (III.)
16.00: Accrington Stanley (IV.)–Luton Town (IV.)
18.30: Preston North End (II.)–Arsenal (Tv: Sport2)
PÉNTEKI EREDMÉNY
West Ham United–Manchester City 0–5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik