Szoboszlai posztriválisa a gólja után üzenetet kapott Klopptól

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.12.27. 11:15
Curtis Jonest a gólja után Jürgen Klopp is megdicsérte (Fotó: Getty Images)
Jürgen Klopp is üzent a Liverpoolban csütörtökön a Leicester City elleni győztes meccsen csapata második gólját szerző Curtis Jonesnak, aki Szoboszlai Dominik sárga lapok miatt kirótt eltiltása miatt vasárnap a West Ham United elleni bajnokin is kezdhet majd. Andy Robertson közben arról beszélt, hogyan újul meg a csapat minden meccs előtt Arne Slot irányítása alatt.

Arne Slot az utóbbi hetekben a Liverpool sűrűsödő menetrendje miatt több poszton is rotálja játékosait, hogy frissek maradjanak, így Szoboszlai Dominik és Curtis Jones is egymást váltva kap helyet a kezdőcsapatban. Szoboszlai a Tottenham 6–3-as legyőzése során remekelt, gólt és gólpasszt is jegyzett, aztán csütörtökön pihenőt kapott, Jones kezdett a helyén, valószínűleg azzal a céllal, hogy vasárnap a West Ham ellen ismét a magyar válogatott csapatkapitánya legyen ott a kezdő 11-ben.

Csakhogy Szoboszlai csereként beállva sárga lapot kapott a Leicester City ellen, ez volt neki az idényben az ötödik, ami miatt a következő mérkőzést automatikusan ki kell hagynia eltiltás miatt.

Így várhatóan a csütörtökön győztes gólt szerző Jones kezd a West Ham ellen is. Az angol a Leicester City elleni meccs után elmondta, különleges üzenetet kapott Jürgen Klopptól, a Liverpool korábbi vezetőedzőjétől. „Jürgen volt! A meccs után levezető edzést tartottunk, aztán ilyenkor az öltözőbe érve megnézem a telefonomat, hogy üzenjek a családnak, de jött egy rövid Klopptól is. Azt írta, gratulál a századik meccsemhez, és vár még rám további ötszáz – árulta el Curtis Jones. Nem is értettem, miért százat ír, biztosan többet játszottam már, de ellenőriztem, és tényleg annyi. Jürgen ilyen, odafigyel a részletekre, tartja a kapcsolatot a csapattal, óriási figura, még mindig imádjuk. Ő fektette le a mai csapat alapjait, Slot pedig nagyon jól viszi tovább.”

Arne Slot csapata hétpontos előnnyel vezeti a Premier League-et, ráadásul legközelebbi üldözőjénél, a Chelsea-nél eggyel kevesebb mérkőzést játszott. Andy Robertson szerint a holland szakember irányítása alatt a csapat játéka meccsről meccsre megújul, Slot mindig meglepi a játékosait valami újdonsággal, ami bizonyítja, mennyire felkészült szakmailag.

„Minden meccs előtt változtat azon, mit kell játszanunk, minden egyes ember feladata megváltozik valamelyest – mondta a skót védő. – És mindig többet vár tőlünk, mint amit kap, sohasem elégedett, senki sem tökéletes a szemében. De nekünk pont erre van szükségünk. Minden mérkőzés más, mindig másképpen is kell játszani. Így megy az idény eleje óta, hétről hétre alkalmazkodunk.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
18. FORDULÓ
LIVERPOOL–LEICESTER CITY 3–1 (1–1)
Liverpool, Anfield. Vezette: Bond
LIVERPOOL: Alisson – Alexander Arnold, J. Gomez, Van Dijk, A. Robertson (Cimikasz, 86.) – Gravenberch (Endo, 86.), A. Mac Allister (H. Elliott, 90+2.) – Szalah, C. Jones (Szoboszlai, 78.), Gakpo – D. Núnez (Diogo Jota, 78.). Menedzser: Arne Slot
LEICESTER: Stolarczyk – J. Justin, Coady (Okoli, 90+5.), Vestergaard, V. Kristiansen – Winks (Skipp, 65.), B. Soumaré – J. Ayew, El Khannouss (Buonanotte, 65.), Mavididi (Cordova-Reid, 87.) – P. Daka. Menedzser: Ruud van Nistelrooy
Gólszerző: Gakpo (45+1.), C. Jones (49.), Szalah (83.), ill. J. Ayew (6.)

1. Liverpool17133140–17+2342
2. Chelsea18105338–21+1735
3. Nottingham Forest18104424–19+534
4. Arsenal1796234–16+1833
5. Newcastle1885530–21+929
6. Bournemouth1885527–21+629
7. Manchester City1884630–26+428
8. Fulham1877426–23+328
9. Aston Villa1884626–29–328
10. Brighton & Hove Albion1767427–26+125
11. Tottenham1872939–26+1323
12. Brentford1772832–32023
13. West Ham1865723–30–723
14. Manchester United1864821–24–322
15. Everton1738615–22–717
16. Crystal Palace1838718–26–817
17. Wolverhampton18431129–40–1115
18. Leicester City18351022–40–1814
19. Ipswich Town1726916–32–1612
20. Southampton18131411–37–266
AZ ÁLLÁS
Angol labdarúgás
2024.12.26. 22:58

Fordított a Liverpool a Leicester ellen Szoboszlai Dominik 50. PL-meccsén

Hétpontosra növelte előnyét a tabella élén a Liverpool, Szoboszlai szezonbeli ötödik sárga lapját gyűjtötte be csereként beállva.

 

Legfrissebb hírek

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
8 órája

Pécsi Ármin január legjobb játékosa lehet

Légiósok
19 órája

A korábbi erőnléti edző meglepő részleteket árult el Szoboszlai liverpooli pályafutásának kezdeteiről

Angol labdarúgás
20 órája

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.02.05. 11:29

David O’Connell: Szoboszlai Dominik tökéletes csapatkapitány lehet a Liverpoolban

Angol labdarúgás
2026.02.05. 08:39

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

A Liverpool bejelentette Jérémy Jacquet szerződtetését

Angol labdarúgás
2026.02.03. 07:54

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57
Ezek is érdekelhetik