Berbatov fél áron eladó

2012.07.16. 09:04
null
Berbatov nagyon kevés lehetőséget kapott az elmúlt bő egy évben (fotó: Action Images)
Címkék
Dimitar Berbatovot még egyéves szerződés köti a Manchester Unitedhez, de a csatár újra kinyilvánította távozási szándékát. A bolgár futballistáért négy esztendeje 30 millió fontot fizettek, most már ötért vihetik…

 

Berbatov hiába lett a Premier League társgólkirálya a 2010–2011-es szezonban, már annak az idénynek a végén kimaradozott a csapatból, a következő kiírásban pedig végképp a tartaléksorba szorult.

BÉBÉ IS AZ UTAZÓ KERETBEN

A hajléktalanválogatottban megismert Bébé is ott lesz a Manchester United dél-afrikai és kínai túrán részt vevő csapatában.

Bébé az első szezonjában nem tudott bizonyítani, legutóbb pedig kölcsönadták a török Besiktasnak, amelyben sérülések miatt szintén egy sikertelen idényen volt túl.

A manchesterieknél főleg fiatalok utaznak a túrára, őket egészíti ki néhány rutinosabb játékos, mint például Rio Ferdinand, Michael Carrick, Paul Scholes, Javier Hernandez vagy éppen Berbatov.

Az utazó keret tagjai: Lindegaard, Amos, Johnstone (kapusok); R. Ferdinand, Veseli, Vermijl, Wootton, Blackett (védők); Valencia, Anderson, Carrick, Scholes, Powell, Kagava, Bebe, Tunnicliffe, Lingard, Brady, Petrucci (középpályások); Berbatov, Hernandez, Macheda (támadók).

A bolgár futballista mindössze 12 bajnokin kapott lehetőséget, de így is betalált hétszer, a Wigan ellen például triplázott. Ám nem csoda, hogy elégedetlen ennyi játéklehetőséggel, és a Facebook-oldalán hangot is adott nemtetszésének.

„Az az igazság, hogy imádom ezt a klubot, de úgy nem tudok segíteni, ha nem játszom. Játszani akarok, de erre itt általam ismeretlen okok miatt nincs módom, így mindenkinek jobb, ha elválnak útjaink. Ha nem távozhatok, akkor profiként próbálom tovább segíteni a csapatot, akármennyi lehetőséget is kapok.”

Sajtóértesülések szerint Berbatov kivásárlási ára 10 millió font, de a csatár szerint Sir Alex Ferguson azt mondta neki, hogy már ennek a feléért távozhat. A bolgár futballistát négy éve 30 millió fontért szerződtették…

„Olvastam az újságokat, ahol azt írták, hogy 10 millió az áram. Rákérdeztem Sir Alexre is, aki pedig ötöt mondott.”

Berbatov 48 bajnoki gólt szerzett Manchesterben, és kétszer ünnepelhetett bajnoki címet.
Legfrissebb hírek

Gól még mindig nincs a Paraguay–Franciaország meccsen, így mutatjuk az előző mérkőzés legérdekesebb statisztikáit!

Foci vb 2026
18 perce

Anya- és nagyanyaországok – Ballai Attila publicisztikája

Foci vb 2026
34 perce

Elkezdődött a második félidő Philadelphiában!

Foci vb 2026
35 perce

Mexikó várja az angolok elleni csodát; Isael: Hárman jobbak a braziloknál

E-újság
41 perce

Egyelőre nincs gól Philadelphiában

Foci vb 2026
53 perce

Jesse Marschnak nem szóltak, hogy a futballt gólra játsszák

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött a Paraguay–Franciaország mérkőzés!

Foci vb 2026
1 órája

Hegedűs 70 méteres gólja ellenére kikapott a Csíkszereda

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik