Manchester United: Ferguson elismeri, a City immár reális vetélytársuk lett

Vágólapra másolva!
2010.01.18. 23:46
Címkék
Kedden az angol Ligakupa elődöntőjében manchesteri városi rangadóra kerül sor, a City a Unitedot fogadja.Utóbbi gárda menedzsere, Sir Alex Ferguson egy hétfői sajtótájékoztatón elismerte: hosszú évek után immár méltó városi riválissal mérhetik össze magukat.

Amióta a skót irányítja a Unitedot, azóta a United mindig erősen háttérbe szorította a Cityt, utóbbi kénytelen volt az árnyékban vegetálni. Lassan két éve jött el a nagy áttörés pillanata, pénzes tulajdonos állt a klubhoz, megerősítették a keretet, immár kimondott cél a BL-szereplés. Érzik ezt a nyomást saját bőrükön a riválisok is.

„El kell ismernem, hogy egyenrangú vetélytársainkká váltak" – mondta elismerően a Cityről Ferguson, majd hozzátette: régóta vártak erre a pillanatra és most elérkezett.

„Nem tudnám a Rangers és a Celtic versenyfutásához hasonlítani, de vitathatatlan, hogy egy városi vetélkedésben mindig több az érzelmi töltet" – érvelt a szakember.

A most zajló bajnokságban már a hatodik fordulóban megmérkőzött egymással a két együttes, akkor az United pályaválasztóként egy gólokban gazda, látványos mérkőzésen győzött 4–3-ra a City mellett. A Ligakupa visszavágóját jövő héten szerdán rendezik.

Legfrissebb hírek

NB II: Szentlőrinc–Kozármisleny

Labdarúgó NB II
3 perce

Jövőre a Hungaroringen már a Mansell-kanyarban száguldanak a pilóták

F1
6 perce

Piastri: A végén egy jó esélyem volt az előzésre, de nem jött össze

F1
15 perce

Szijjártó Péter: A Hungaroring csúcstechnológiás, és magyar maradt

F1
18 perce

Úszás: több éremhalmozó, egy korosztályos magyar csúcs az ifi ob-n

Utánpótlássport
32 perce

Maga mögött tartotta Piastrit, így Norris nyerte meg a 40. Magyar Nagydíjat

F1
34 perce

A magyar medencés úszóválogatott a 14. helyen zárt a vizes vb éremtáblázatán

Vizes vb 2025
48 perce

Gyász: elhunyt a Dunaújváros olimpiai és vb-bronzérmes szlovák hokisa

Jégkorong
52 perce
Ezek is érdekelhetik