Rooney felkészültnek érzi a Manchester Unitedet a téli hajtásra

Vágólapra másolva!
2008.12.15. 10:16
Címkék
A Manchester United megérkezett Japánba, ahol a csütörtöki elődöntőben csatlakozik a klubvilágbajnokság küzdelmeihez. A „vörös ördögök” az ázsiai Bajnokok Ligáját megnyerő, a hazai környezetben játszó Gamba Oszakán keresztül juthatnak a döntőbe.
Rooney (középen) és társai megérkeztek Japánba, ahol rengeteg szurkoló fogadta őket
Fotó: Reuters
Rooney (középen) és társai megérkeztek Japánba, ahol rengeteg szurkoló fogadta őket
Rooney (középen) és társai megérkeztek Japánba, ahol rengeteg szurkoló fogadta őket
Fotó: Reuters
Rooney (középen) és társai megérkeztek Japánba, ahol rengeteg szurkoló fogadta őket

Wayne Ronney és a Manchester United többi futballistája megérkezett Japánba. Úgy tűnik, a támadó nem érzi nyűgnek a klubvilágbajnokságot csapata szoros programja mellett, sőt nyerni akar a tornán.

„Úgy gondolom, hogy készen állunk a küzdelmekre – mondta Rooney. – Jó lesz megtapasztalni, hogy milyen ez a torna. A legtöbbünk sohasem játszott még a klubvilágbajnokságon. Nagyszerű lenne megnyerni a tornát, mindent meg fogunk tenni ennek érdekében.”

A „vörös ördögök” támadóját nem zavarja, hogy az MU-nak a decemberi és a januári időszakban rengeteg mérkőzést kell játszania.

„Már majdnem az idény felénél járunk, és mindenki igen jó fizikai állapotban van – mondta Rooney. – Igaz, hogy még nagyon sok meccsünk van hátra, de ezek olyan találkozók, amelyeken az ember játszani akar. Úgy vélem, hogy minden futballista játszani akar az összes hét végi és hétközi meccsen is.”

Annak ellenére, hogy a Manchester United a házigazdák csapata ellen kezdi a tornát az elődöntőben, rengetegen fognak szurkolni az angol együttesnek.

„Hihetetlen, hogy a hotel környékén több száz ember vár minket – mondta a játékos. – Szeretnénk igazán szórakoztató előadást nyújtani a rajongóknak. Biztos vagyok benne, hogy fantasztikus lesz a hangulat a stadionban.”

NSO kisokos: Mindent az idei klubvilágbajnokságról

A PROGRAM

ÚT A HELYOSZTÓKIG
December 11., Tokió, selejtező: Adelaide United–Waitakere United 2–1
December 13., Tokió, 1. negyeddöntő: Pachuca–al-Ahli 4–2 (h. u.)
December 14., Tokió, 2. negyeddöntő: Gamba Oszaka–Adelaide United 1–0
December 17., Tokió, 1. elődöntő: LDU Quito–Pachuca
December 18., Jokohama, 2. elődöntő: Manchester United–Gamba Oszaka

Helyosztók
December 18., Jokohama: az 5. helyért: Adelaide United–al-Ahli
December 21., Jokohama: a 3. helyért (az elődöntő vesztesei)
December 21., Jokohama: döntő
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
6 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
6 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
6 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
7 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
7 órája

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
7 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik