Átigazolás: a Celtic már most előszerződést kötne Husztival?

2008.12.15. 08:57
Címkék
A Daily Mail értesülései szerint az egyik skót élcsapat, a Celtic igencsak élénken érdeklődik Huszti Szabolcs iránt, és már konkrét ajánlat előkészítésén dolgoznak.
A lap úgy tudja, hogy a glasgow-i együttes vezetői az előszerződést készítik elő, és már most ajánlatot tennének a magyar válogatott középpályásnak, hogy a nyáron biztosan igazolni tudják őt.Mint ismeretes, Huszti szerződése jövő júniusban jár le a német Bundesligában szereplő Hannovernél.A magyar légiós a novemberi, Észak-Írország elleni idegenbeli válogatott meccsen hívta fel magára a menedzserek figyelmét, és azóta csupa Premier League-es csapattal hozták hírbe: a Bolton ellett az Everton és a Blackburn érdeklődéséről is lehetett hallani, meg persze a Celticéről.Angol lapok szerint a másodosztályban szereplő Birmingham City menedzsere, Alex McLeish a legeltökéltebb, ő mindenképpen a csapatában akarja tudni a bal oldalon (is) bevethető magyar középpályást.
Legfrissebb hírek

Ötgólos győzelemmel rajtolt a Szeged a férfi kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
3 perce

Piastri büntetést kapott – változott az Olasz Nagydíj rajtsorrendje

F1
4 perce

NB I: Paks–Debrecen

Labdarúgó NB I
6 perce

Három góllal nyert a Győr a horvát bajnok, a Podravka otthonában

Kézilabda
11 perce

Sportlövő vb-válogató: Fábián és Pekler remekelt

Egyéb egyéni
13 perce

Vuelta: a bátor Brenner bravúrja Buitrago ellen

Kerékpár
23 perce

Lucz, Paragi, Tótka és Juhász nyert 200 méter egyesben a kajak-kenu ob-n

Kajak-kenu
24 perce

Az Esbjerg és a Bucuresti győzelmével indult az FTC női kézi BL-es csoportja

Kézilabda
25 perce