Fülöp Márton gyors döntést vár klubja vezetőségétől edzőügyben

Vágólapra másolva!
2008.12.08. 19:14
Címkék
A magyar válogatott és a Sunderland kapusa szerint, ha gyorsan sikerülne megtalálni a múlt héten a törülközőt bedobó ír tréner helyettesét, az a csapat szereplésén is lendítene. Az biztos, hogy Fülöp Mártonon nem sok múlik a Fekete Macskák szereplését illetően: a hétvégén bravúrjaival majdnem pontszerzéshez segítette csapatát a Manchester United ellen, a klub honlapján a Sunderland legjobbjának választották a szurkolók.
Fülöp majdnem mindent fogott
Fotó: Reuters
Fülöp majdnem mindent fogott
Fülöp majdnem mindent fogott
Fotó: Reuters
Fülöp majdnem mindent fogott

Az elmúlt hét legnagyobb meglepetését Roy Keane nevéhez fűzhetjük, aki az egyik napról a másikra felállt a Sunderland kispadjáról – úgy érezte már nem ő a legmegfelelőbb ember a csapat vezetésére.

Így aztán a bajnoki címvédő Manchester United otthonába megbízott menedzserrel, Ricky Sbragiával a kispadon látogatott a Sunderland – a kapuban természetesen Fülöp Márton állt és kifogástalanul védett, egészen a 91. percig megőrizte kapuját a góltól, amikor egy megpattanó lövés után a kapufáról visszapattanó labdát Vidics az üresen hagyott kapuba pofozta.

A legutóbbi 8 bajnokiból hét meccsüket elvesztő Sunderlandben a MU ellen azonban az angol lapok szerint Fülöp volt csapata legjobbja, ám a magyar válogatott kapusa a találkozó után Keane pótlásáról beszélt, mivel távozása nem érintette túl jól.

„Nem vagyok épp boldog a távozása miatt, és egyben cáfolnám is azt, hogy ünnepeltük volna Keane távozását. A csapatban mindenki mögötte állt, ő viszont itt hagyott minket és emiatt csalódott vagyok. Hogy miért döntött a távozás miatt azt csak ő tudhatja” – mondta a klub honlapján Fülöp Márton.

A Sunderlandnek most az ideiglenes jelleggel megbízott Ricky Sbragia vezetésével kell helyt állnia. „Ricky remek fickó, de már közölte, hogy nem szeretné, ha a jelenlegi posztján véglegesítenék, holott megérdemelné, a lehetőséget” – jelentette ki Fülöp.

„Mindenesetre akárhogy is történik, a csapat érdekét az szolgálná leginkább, ha minél hamarabb sikerülne kinevezni Roy Keane utódját. Ebben az esetben csapatként is tudnánk fejlődni és előrelépni” – jelentette ki Fülöp.

A klub vezetői egyébként nem tétlenkednek Keane utódjának megtalálását illetően, legalábbis erre következtethetünk, abból, hogy napról napra érkeznek az újabb hírek arról, hogy kik nem vállalják Fülöpék csapatának irányítását.

Legutóbb a klubot 1995-2002 között irányító Peter Reid mondta vissza a felkérést, előtte a korábbi angol szövetségi kapitány, Steve McLaren köszönte meg az érdeklődést. Hasonlóképpen tett a jelenleg a Wigant trenírozó Steve Bruce is, valamint a skót Celticet irányító Gordon Strachan is.

VIDICS GÓLJA

Legfrissebb hírek

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
19 perce

Rögbi: története legsúlyosabb verésébe szaladt bele a sportág egyik nagyhatalma, Új-Zéland

Egyéb csapat
20 perce

Gera Zoltán: Csodálatos volt a West Bromnál töltött időszakom

Légiósok
31 perce

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
1 órája

Muszukajev visszavágott az elveszített olimpiai bronzmeccsért a zágrábi vb-n

Birkózás
1 órája

Atlétika: rendkívüli döntés – a férfi távolugrás világcsúcstartóját, Mike Powellt kitiltották minden versenyről

Atlétika
1 órája

TCR World Tour: Michelisz 2 ezreddel nyert az első ausztráliai versenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Sportlövő-vk: Major Veronika negyedik lett légpisztolyban

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik