Robinho beszólt a csapattársaknak: igazi bajnokká kell válni!

2008.12.02. 15:42
Címkék
A Manchester City játékosa, a brazil Robinho szerint csapattársainak úgy kell gondolkodniuk, mint egy igazi bajnoknak – csak ebben az esetben tudják a későbbiekben megnyerni a bajnokságot.
Az Arsenal ellen nem volt probléma a hozzáállással
Fotó: Reuters
Az Arsenal ellen nem volt probléma a hozzáállással
Az Arsenal ellen nem volt probléma a hozzáállással
Fotó: Reuters
Az Arsenal ellen nem volt probléma a hozzáállással

„A csapat tele van jó futballistákkal, a hozzáállásuk azonban nem megfelelő. Nincs meg bennük egy igazi bajnok mentalitása” – nyilatkozta Robinho.

A brazil játékos szerint a keret mostani tagjai megelégszenek azzal, ha a mezőny első feléhez tartoznak. Abban viszont már nem hisznek, hogy nagyobb célokat is elérhetnek.

„Elég számukra, ha az ötödik vagy hatodik helyen végzünk. Beérik a kevéssel, sokszor a döntetlen már tökéletes eredmény számukra” – tette hozzá a Cityhez a nyári átigazolási időszak utolsó pillanataiban aláíró dél-amerikai klasszis.

Robinho a folytatásban saját hozzáállását jelölte meg követendő útiránynak.

„Mindig is azt tanultam, hogy másodiknak lenni értéktelen, ezért a győztes mentalitásra szeretném rávenni a többieket. Csak a győzelemmel lehetsz elégedett: szükséged van arra, hogy megverd a Chelsea-t, a Manchester Unitedet és a Liverpoolt” – fejtette ki a brazil.

A Real Madrid egykori játékosa még azt is elmondta: lehet, hogy a későbbiekben változtat az álláspontján, most azonban – mivel a City célja az igazán nagy csapattá válás – szükség van az újfajta hozzáállásra.

A Manchester City egyébként nem remekel az angol bajnokságban. Tizenöt mérkőzéséből mindössze ötöt nyert meg, s a biztos anyagi háttér ellenére csak a 15. helyen szerénykedik.
Legfrissebb hírek

Nemzetek Ligája: Modric 41 évesen is ott lesz a horvátok keretében

Minden más foci
16 perce

Élesedik a harc a Mercedes és a Ferrari között – Olasz Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
41 perce

Az UEFA megbüntette a Crvena zvezdát Mladics éltetése miatt

Európa-liga
43 perce

Izguljanak a kapusok! – Haraszti Zsolt sok gólt vár a Paks–DVSC meccstől

Labdarúgó NB I
47 perce

A kisvárdai Lippai Tibor már tudja, milyen az „igazi” gól

Labdarúgó NB I
1 órája

A diagnózis: túlsúlyos volt a pesti futball! – íme, az NB I 3. fordulójának válogatottja

Labdarúgó NB I
1 órája

Tekvandó: Salim Kamilah kilencedik lett Mudzsuban

Egyéb egyéni
1 órája

Úszás: öt kilométeren ötödik helyek a nyílt vízi junior-vb-n

Utánpótlássport
2 órája