NHL-mágnások kezébe került a Liverpool FC

Vágólapra másolva!
2007.02.06. 13:55
Címkék
Megszületett a megállapodás, a Liverpool angol futballklub részvényesei eladják értékpapírjaikat a George Gillett, Tom Hicks amerikai milliárdos befektetőpárosnak – adta hírül weboldalán a BBC brit közszolgálati adó, majd később több más forrás. Ezzel a Liverpool a Manchester United után a második angol óriásklub, amelyet egyesült államokbeli üzletemberek vásárolnak fel. A két „gigászon” kívül az Aston Villának van amerikai gazdája.
A kezükben tartott mezek felirata alapján nyilvánvaló, melyik úr kicsoda
Reuters
A kezükben tartott mezek felirata alapján nyilvánvaló, melyik úr kicsoda
A kezükben tartott mezek felirata alapján nyilvánvaló, melyik úr kicsoda
Reuters
A kezükben tartott mezek felirata alapján nyilvánvaló, melyik úr kicsoda

A LIVERPOOL KÖZLEMÉNYE

„A Liverpool FC bejelenti, hogy az elnökség megállapodott George Gillett és Tom Hicks urakkal az ajánlatukról. A vezetőség egységesen azt javasolja a klub részvényeseinek, hogy fogadják el az ajánlatot.”
Mint azt a nap folyamán korábban megírtuk, az üzlet megkötése küszöbön állt, és ma egymás tenyerébe csaptak a felek.

A két amerikai krőzus, George Gillett és Tom Hicks – csak a vételárat nézve – 218,9 millió fontért (181 milliárd forint, részvényenként 5 000 font) szerzi meg a Mersey-parti patinás egyesületet. A pénzemberek 174,1 milliót fizetnek a Liverpool többségi tulajdonrészéért, 44,8 millióból rendezik az adósságokat, és a jól értesültek szerint garantáltan 200 milliót költenek az új stadionra, ám ezt nem kívánták kommentálni.

Hicks, akinek a Dallas Stars hokiklub mellett a Texas Rangers baseballcsapata is a tulajdonában van, a múlt héten szállt be a versenybe a Montreal Canadiens gazdája, Gillett mellett, hogy az utolsó pillanatban rálicitálhassanak a dubai konzorcium ajánlatára.

DAVID MOORES, A LIVERPOOL ELNÖKE

„Nagy előrelépés ez a részvényesek és a szurkolóink számára. Ez a klub a szenvedélyem, és szinte kitölti az életemet. Nagyon alapos mérlegelés után úgy döntöttem, hogy eladom a részemet, hogy ezzel is segítsem azt a befektetést, amelyre az új stadion és a csapat érdekében a Liverpoolnak szüksége van.”
„Arra buzdítom a tulajdonostársaimat, hogy ők is ugyanezt tegyék, és álljanak az ajánlattevők mellé. Ha ezt tesszük, azzal a Liverpool sikeres jövőjét támogatjuk.”
„Örömmel fogadtam el a Gillett és a Hicks család felkérését, hogy a jövőben örökös tiszteletbeli elnökként vegyek részt a klub életében.”
Hicks Amerikában elhíresült arról, hogy a csapatainak a legmodernebb stadionokat építette föl, ami komoly súllyal eshet a latba a mostani pályázatnál.

A 60 esztendős Hicks beszállásával az is biztossá vált, hogy a Liverpoolnak nem kell majd osztoznia az új stadionon a helyi rivális Evetonnal. Amíg Gillett egyedül pályázott, azt mondta: a Stanley Park felépülése után a költségek minimalizálása és a bevétel növelése érdekében bérbe adja az Evertonnak is a pályát.

Gillett és Hicks korábban együtt vezették a tengerentúlon az Egyesült Államok legnagyobb élelmiszer-előállító és -feldolgozó vállalkozását. A mostani társulás ötlete akkor született meg, amikor a múlt héten találkoztak az NHL hagyományos All-Star-gáláján.

A BBC megjegyzi, hogy az új tulajdonosjelöltek várhatóan hamarosan hivatalosan is bejelentik az üzlet megkötését a londoni értéktőzsdén.

A leggazdagabb angol klub, a Manchester United irányítási jogot jelentő részvénycsomagjáért a becslések szerint 800 millió fontot fizetett a szintén amerikai illetőségű Malcolm Glazer.

JÓL KERESTEK

Az alábbi táblázatból látható, hogy az utóbbi években gazdát cserélő klubok főbb részvényesei bizony megsokszorozták magánvagyonukat a részvények eladásával (forrás: BBC).
Ennyiért vásárolta (brit font) Ennyiért adta el (brit font)
Ken Bates (Chelsea) 1 17 000 000
Martin Edwards (Man United) 100 000* 90 000 000
Milan Mandarics (Portsmouth) 5 000 000 32 000 000
Doug Ellis (Aston Villa) 500 000 23 000 000
Terry Brown (West Ham) 2 000 000 33 400 000
David Moores (Liverpool) 8 000 000* 89 600 000
* Részben örökölte
Legfrissebb hírek

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
11 perce

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
12 perce

Világkupa-ezüstérmes a magyar speciális olimpikon labdarúgó-válogatott

Minden más foci
34 perce

Komáromi vereség Nagymihályban

Minden más foci
56 perce

Micsoda dobás! Halász Bence majdnem egy méterrel megdöntötte az egyéni csúcsát – videó

Atlétika
1 órája

Hat magyar érem a Teqball Tour budapesti rajtján

Egyéb egyéni
1 órája

Öttusa: eddig az összes idei világversenyen dobogón a magyar fiatalok

Utánpótlássport
1 órája

Triatlon szupersprint ob: Dobi Gergő és Szobácsi Laura nyert Pécsen

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik