Mihók Attila új elképzelésekkel tér vissza a vízilabda utánpótlásába

2024.11.14. 10:09
Mihók Attila komoly változásokra készül az utánpótlásban (Fotó: MVLSZ)
Új elképzelésekkel és újszerű hozzáállás gyakorlatba ültetésével tér vissza a hazai vízilabda utánpótlás-nevelésébe Mihók Attila, aki Cseh Sándorral közösen, társ szövetségi kapitányként irányította október végéig a női válogatottat.

A szakember az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójának csütörtök reggeli adásában elmondta, közel járnak már a megállapodáshoz Madaras Norberttel, a hazai szövetség elnökével, ugyanakkor a végleges döntést a szervezet elnökségének kell majd meghoznia. Kiemelte, nagy örömmel dolgozik tovább az utánpótlásban, ez a feladatkör érdekli és megtisztelőnek tartja, s úgy véli, „óriási előrelépési lehetőség” van ezen a területen Magyarországon. 

„Komoly újításokat szeretnénk véghez vinni a női vonalon. Ez megtörtént az elmúlt években a férfiaknál, de a női vízilabdában még merészebbek akarunk lenni. Szeretnék bátran hozzányúlni az eddigi tradíciókhoz, megtartva a hagyományos vonalakat, ugyanakkor sok új elképzelést és újszerű hozzáállást beleszőve ebbe a munkába” – fogalmazott Mihók Attila, aki példaként említette az eddigi „kétpólusú képzés” kibővítését. 

„Az elmúlt időszakban az edzőről és a játékosról szólt a képzés, ez kezdett hárompólusúra bővülni a család bevonásával. Ugyanakkor az a tapasztalat, hogy eredményes, alázatos és sikerorientált játékosokat akkor kaphatunk, ha a képzés négypólusúvá válik és az edző, a játékos, valamint a család mellé az iskolai teljesítményt is beépítjük ebbe. Személyes tapasztalatom is az, hogy azok jutnak messzire, akik megtanulnak megfelelni a kihívásoknak” – mondta a szakember. 

Mihók Attila arról is beszélt, hogy nem számított a társ szövetségi kapitányi szerződésének meghosszabbítására, a megállapodás ugyanis október 22-ig szólt. Nagy örömmel vette tudomásul ugyanakkor azt, hogy a szövetség a továbbiakban is számít a munkájára a tehetséggondozás területén. 

Mihók és Cseh irányításával a női válogatott januárban az eindhoveni Európa-bajnokságon ötödik volt, majd februárban a dohai világbajnokságon ezüstérmet nyert, amivel kijutott a párizsi olimpiára, amelyen ismét ötödikként zárt. 

„Intenzív időszak volt, amelyet a magam szempontjából sikerként értékeltem, de természetesen a szövetség vezetése, valamint a közvélemény is értékeli majd a maga szempontjából. Nagyon nehéz helyzetben lévő csapatot vettünk át két nem jól sikerült világversenyt követően, miközben 2022-ben ez a társaság vb-döntőt játszott. Többféle probléma volt, szükség volt egy fizikai felzárkózásra, mert a 2021-es szinthez képest huszonöt-harminc százalékot romlott a játékosok fizikai teljesítőképessége. Ez a decemberi-januári időszakra rendeződött, de néhány más, csapaton belüli problémát, lezáratlan ügyet is meg kellett oldani, ezekben történt előrelépés, főleg a dohai vb idejére, ahol már eredményekben is látszott, hogy javult a helyzet” – foglalta össze az elmúlt több mint egy év történéseit a szakember. 

A jövőben Cseh Sándor egyedül irányítja a magyar női vízilabda-válogatottat.

 

Legfrissebb hírek

Vályi Vanda: Értékes időt töltöttünk együtt, nincsenek bennem rossz érzések

Vízilabda
2026.07.31. 12:13

Cseh Sándor: Óriási csapda lenne, ha csak az eredményt néznénk

Vízilabda
2026.07.30. 11:57

Kína legyőzésével hetedik lett női pólóválogatottunk a sydney-i világkupadöntőn

Vízilabda
2026.07.25. 08:52

Ismét Hollandia jött ki jobban a szétlövésből, női pólóválogatottunk a hetedik helyért játszhat a sydney-i vk-döntőben

Vízilabda
2026.07.24. 07:13

A női pólóválogatott ötméteresekkel legyőzte az amerikaiakat Ausztráliában

Vízilabda
2026.07.19. 12:25

Keszthelyi Rita egyedüli csúcstartó lett, negyven (!) ötméterest követően nyert női pólóválogatottunk Ausztrália ellen

Vízilabda
2026.07.16. 13:35

Magyari Alda: A gyermeknevelés mellett is szerettem volna újra szintet lépni

Vízilabda
2026.07.10. 06:39

Női vízilabda-vk: Horváth Zsófi, Alaksza és Lendvay is a keretben

Vízilabda
2026.07.06. 15:57