Messze még a negyeddöntő, de már kezdenek kirajzolódni az erőviszonyok a vizes világbajnokság női vízilabdatornáján. Az A jelű négyes ausztrál–olasz rangadója például magyar szempontból is fontos volt, az ágrajz alapján ugyanis valószínűsíthető, hogy a találkozó vesztesével találkozunk a négy közé jutásért.
Az olaszok már Új-Zéland ellen sem tűntek meggyőzőnek, és ezúttal is szokatlanul sokat hibáztak hátul, amit az ausztrálok annak rendje és módja szerint kihasználtak. Klasszismegoldásokból sem volt hiány: a szoros első negyed után jöttek a centerakciógólok és a kapufás ejtések, Rebecca Rippon együttese fokozatosan ellépett riválisától.
Rendezett védelem ellen nehezen érvényesült az olasz válogatott, ami ellenfele védekezését dicsérte, a túloldalon pedig elsősorban a vezérként pólózó Abby Andrews tolta a szekeret, öt gólig jutott. Tilly Kearns svédcsavarjával már hat volt közte, vagyis a végjátékra eldőltek a lényegi kérdések, Ausztrália 19–15-re győzött.
A megfiatalított amerikai válogatott szinte végig lépéselőnyben játszva 11–9-re nyert Hollandia ellen a B-csoportban.
Nem kellett csalódnunk a csoportkör csúcsragadójában: a női vízilabdatorna vasárnapi játéknapjának zárásaként pazar meccset vívott egymással a világbajnok Egyesült Államok és az Európa-bajnok Hollandia. Az első félidőben a kapusok nem sokat szóltak hozzá a meccshez, de a mezőnyben a védekezés magasiskoláját láttuk. A hollandok többet próbálkoztak, ám rosszabb hatékonysággal, az amerikaiak ugyanis elsőrangúan blokkolták a lövősávokat. A nagyszünetben a centergólok jelentették a különbséget, 7–5-re vezetett a torna címvédője, amely megfiatalított kerettel érkezett Szingapúrba.
Amikor Adam Krikorian együttese ellépett három góllal, rendszerint válaszoltak a hollandok, de ezzel még nem voltak beljebb… Az amerikaiak ugyanis továbbra is rendkívül fegyelmezetten játszottak, kevés területet engedtek riválisuknak, ráadásul a kapuban Amanda Longan elkapta a fonalat, ötméterest is védett. Innen már nem volt visszaút a holland válogatottnak, az Egyesült Államok 11–9-re győzött és ott van a negyeddöntőben.
VIZES VB, SZINGAPÚR
NŐI VÍZILABDA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT
Ausztrália–Olaszország 19–15 (4–3, 4–2, 6–4, 5–6)
Új-Zéland–Szingapúr 22–7 (8–2, 5–1, 3–2, 6–2)
A csoport állása: 1. Ausztrália 6 pont, 2. Olaszország 3, 3. Új-Zéland 3, 4. Szingapúr 0
B-CSOPORT
Kína–Argentína 29–9 (9–4, 6–1, 6–1, 8–3)
Egyesült Államok–Hollandia 11–9 (3–2, 4–3, 2–1, 2–3)
A csoport állása: 1. Egyesült Államok 6 pont (már negyeddöntős), 2. Hollandia 3 (34–17), 3. Kína 3 (36–24), 4. Argentína 0
KORÁBBAN
C-CSOPORT
Görögország–Horvátország 31–7 (9–1, 7–4, 7–1, 8–1)
MAGYARORSZÁG–Japán 33–13 (8–3, 8–2, 9–3, 8–5)
A csoport állása: 1. MAGYARORSZÁG 6 pont (már negyeddöntős), 2. Görögország 3 pont (40–17), 3. Japán 3 pont (38–45), 4. Horvátország 0 pont
D-CSOPORT
Nagy-Britannia–Dél-Afrika 12–3 (5–0, 2–2, 4–1, 1–0)
Spanyolország–Franciaország 23–6 (6–3, 5–2, 6–0, 6–1)
A csoport állása: 1. Spanyolország 6 pont (46–10), 2. Nagy-Britannia 6 (24–12), 3. Franciaország 0 (15–35), 4. Dél-afrikai Köztársaság 0 (7–35)