Férfi vízilabda: hétfőn műtik Nagy Viktor vállát, veszélyben az Eb

Vágólapra másolva!
2011.11.13. 11:06
Címkék
A férfi vízilabda Magyar Kupa negyeddöntőjében búcsúzó Vasas több játékosa is kilátogatott a négyes döntőre, de nemcsak amiatt fájhatott a szívük, hogy nézőként jöttek, hanem Nagy Viktorért is aggódhattak. A válogatott kapus ugyanis megsérült a Partizan elleni szerdai BL-meccsen, és hétfőn már meg is műtik a bal vállát, ami miatt veszélybe került az Eb-szereplése.

„Az egyik lövésnél elindultam balra, majd megpattant egy kézen a labda, épp az ellenkező irányba. Kiugrott a vállam, majd rögtön vissza, akkor törhetett le a porcdarab – mesélte Nagy Viktor. – Meccs közben volt egy kis émelygésem, rossz érzésem, de olyankor dolgozik az adrenalin, így nem foglalkoztam vele. Péntek reggel aztán megvizsgáltak, és az MR azt mutatta, hogy levált egy porc. Nagyon szomorú vagyok, négy hét alatt hat fontos meccsünk is lesz, én pedig nem tudok segíteni a csapatnak."

A kapusnak várhatóan hat hetet kell kihagynia, emiatt veszélybe kerülhet az Európa-bajnoki szereplése is, hiszen ha minden jól alakul, akkor is csak karácsony után kezdheti el a gyakorlásokat, és január közepén már rajtol a kontinensbajnokság. „A remény hal meg utoljára" – jelezte egy félmosoly keretében Nagy Viktor, hogy még nem tett le az Eb-ről.

Legfrissebb hírek

Fucsovics remekelt a fináléban is, két szettben megnyerte a winston-salemi torna döntőjét!

Tenisz
2 órája

Az elengedés művészete – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
4 órája

NS: Kopasz Bálint immár háromszoros vb-győztes a királyszámban! Rajtol a US Open

Kajak-kenu
4 órája

Mennyi a megyei? – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
4 órája

Vasárnapi sportműsor: MotoGP-futam a Balatonnál, rajtol a US Open

Minden más foci
4 órája

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
4 órája

Négy gólt lőve nyert odahaza a Dunaszerdahely

Minden más foci
5 órája

Felkészülés: hiába a jó második félidő, simán nyert Debrecenben a Ferencváros

Kézilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik