Magyar szabályreform

2005.06.07. 21:32
Címkék
Merész lépésre szánták rá magukat a magyar női vízilabdacsapatokkal foglalkozó edzők, hogy céljukat, a sportág női ágának népszerűsítését, a játék érdekesebbé tételét elősegítsék. A Faragó Tamás szövetségi kapitány kezdeményezésére négy éve létrejött Nővér (a női vízilabda érdekvédelmi szervezete) tagjai, azaz a női trénerek döntöttek közösen arról, hogy a következő idényben az eddigiektől eltérő szabályokkal játsszák le a magyar bajnoki és kupameccseket. Minderről Beck György, a Magyar Vízilabda-szövetség alelnöke számolt be.A cselekvési ingert az utóbbi évek gyengébb válogatottszereplése, a szűkös háttér (kevés játékos, kevés néző) váltotta ki. A játék gyorsítása, látványosabbá tétele érdekében kisebb labdaméretet vezetnek be, öt méterrel megrövidítik a pályát, vagyis 30-ról 25-re csökken a hossza. A kapus kvázi mezőnyjátékosként is felléphet, áthúzódhat a másik térfélre, így - akárcsak jégkorongban a hálóőr helyett bejövő játékos - szorult helyzetben az ellenfél ketrece előtt is hasznára lehet a csapatnak. Szó volt arról is, hogy ne hét, hanem csak hat játékos alkosson egy csapatot, ám ebben nem jött létre konszenzus. A bajnokság később kezdődik a megszokottnál, hogy egészen a nyárig húzódjon el, ez esetben sokkal több - jó hangulatú - mérkőzést rendezhetnek meg nyitott uszodában. Minden klubnak engedélyezik, hogy két olyan ifikorú játékost alkalmazzon, akik nem férnek be saját egyesületük csapatába, ám tehetségük azt követeli, hogy rutint szerezzenek. A gyermek- és serdülőbajnokságban eltörlik a klasszikus emberfórt, a kiállított játékosnak elegendő kiúszni a zónába, és máris visszajöhet. Ugyancsak a női utánpótlás megerősítését szolgálja, hogy az ifiválogatott versenyen kívül részt vehet a felnőttbajnokságban (hétköznap meccsel), illetve minden hatodik héten elmarad a forduló, hogy együtt dolgozhassanak az ifiválogatott keretének tagjai. A pontvadászat rendszere is módosul: egy kör után szétválasztják az első és az utolsó négy csapatot, így az 1-4. és az 5-8. helyért két kört játszanak egymással az együttesek. Az elődöntőbe magukkal viszik az egymás elleni eredményeiket, és - akárcsak a férfiaknál - a nyolcadik pont eléréséig küzdenek."Lehet, hogy átmeneti hátrányt okozhat a válogatottnak, a nemzetközi kupákban induló együtteseknek a sok új hazai szabály, ám nagy az egyetértés abban, hogy ezúttal fontosabb a sportág itthoni népszerűsítése" - kommentált Beck György.
Legfrissebb hírek

Női kosárlabda: Studer Ágnes szeretne még az Euroligában játszani

Kosárlabda
24 perce

Sótonyi László: Ha a személyiségüket, ha a tudásukat nézzük, ez egy jó csapat!

Kézilabda
25 perce

Európa-liga: „Katasztrófa, még a Ferencváros is nyerni tud a San Siróban” – olasz lapszemle

Európa-liga
1 órája

Amint Steph Curry elkapta a fonalat, ez a meccs is eldőlt – száguld a Warriors az NBA-ben

Amerikai sportok
1 órája

Zachariassen: Elképesztő este volt, erre örökké emlékezünk majd

Európa-liga
2 órája

Nagy Ádám a Milan elleni hozzáállásról: Az volt a terv, hogy rájuk megyünk, és zavarba hozzuk őket

Európa-liga
2 órája

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
9 órája

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
9 órája