Vízilabda: Madaras még három évig a Reccóban

2005.05.24. 13:18
Címkék
Három évvel meghosszabbította a szerződését az Euroliga-bronzérmes olasz Pro Recco csapatával Madaras Norbert olimpiai és világbajnok vízilabdázó. Ezt maga a játékos tudatta közleményében, amelyben elmondja: a megállapodása lehetővé teszi számára, hogy "akár az első, akár a második év leteltével" elhagyja a klubot, ha nem olaszországi egyesület kívánja szerződtetni.
Fotó: www.madarasnorbert.hu
Fotó: www.madarasnorbert.hu
Fotó: www.madarasnorbert.hu
Fotó: www.madarasnorbert.hu
Fotó: www.madarasnorbert.hu
Fotó: www.madarasnorbert.hu
"Tavaly nyár óta vagyok a Pro Recco játékosa, akkor két évre szóló szerződést kötöttünk, azzal, hogy az első év lejártakor Olaszországon kívüli klubba távozhatok - olvasható Madaras nyilatkozata, aki hozzáteszi, hogy sikeresen beilleszkedett új együttesébe.

A 25 esztendős korábbi Vasas-játékos azt is tudatta: több olyan csapat kereste meg a közelmúltban Magyarországról is, amelyekhez "érzelmi szálak" fűzik, ő azonban a maradás mellett döntött.

"Valamennyi ajánlatot mérlegelve, sportpályafutásom szempontjait figyelembe véve úgy döntöttem, hogy új megállapodást írok alá a Pro Recco klubbal - írja Madaras. - Ez a szerződés 2008 nyaráig szól, de ragaszkodtam ahhoz, hogy tartalmazza az eddigi záradékot, vagyis minden eltelt év fordulójakor módomban áll felbontani, és más csapathoz igazolni, amennyiben ez az egyesület nem olasz klub."

A balkezes szélső idehaza az Eger, a BVSC és a Vasas együttesében pólózott, a BVSC-vel kétszer, a Vasassal háromszor lett ezüstérmes a Magyar Kupában. Mindkét említett együttessel megnyerte a Magyar Kupát, a Vasassal 2002-ben a Kupagyőztesek Európa Kupáját is.

A válogatottal 2004-ben olimpiai bajnok lett Athénban, 2003-ban megnyerte a barcelonai világbajnokságot, a Világligában pedig mindkét évben aranyérmes lett.
Legfrissebb hírek

„Isten veled, Tati!” – elhunyt Oroszhegyi Károly

Labdarúgó NB I
10 perce

Lenny Joseph a reklámtáblán ücsörgésről: „Az ilyet nem lehet előre eltervezni”

Európa-liga
30 perce

NL: Palmer nincs, a Bellingham-fivérek viszont ott vannak az angolok keretében

Minden más foci
32 perce

Rosta Miklós a fiatalokról: Mindenki remekül szállt be a meccsbe, gratulálok nekik!

Kézilabda
44 perce

Rengeteg továbbjutási variáció maradt a Falco négyesében

Kosárlabda
47 perce

Sportlövő-vb: Nagybányai-Nagy Anna magabiztosan jutott tovább a selejtezőből fekvő puskában

Egyéb egyéni
1 órája

Itt a második érem az ifjúsági olimpián: Kropkó Jázmin ezüstérmes triatlonban

Egyéb egyéni
1 órája

Ha bíznak Zimonyi Dávidban, meghálálja

Labdarúgó NB II
1 órája