Atlétika: sérülése után már az új egyéni csúcs Rózsahegyi Bori célja

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.01.17. 09:09
null
A kétszeres EYOF-győztes távolugró, Rózsahegyi Bori komolyabb sérülése után az idén az U20-as korosztályban bizonyítana.

Javában készül az idei megméretésekre a hazai női távolugrás kiemelkedő ígérete, Rózsahegyi Bori.

A  Tatabányai SC-Geotech 17 éves kitűnősége már kétszeres EYOF-győztesnek mondhatja magát, és a múlt év elején is remekelt, viszont a besztercebányai U18-as Eb-n, majd a limai U20-as vb-n nem tudott maradandót alkotni, ugyanis a fő viadalok előtt bokaszalag-szakadást szenvedett. Ezzel együtt a tavalyi fedett pályás felnőtt országos bajnokságon ezüstérmet érő

638 centis egyéni csúcsa végig a múlt évi U18-as világranglista élén tartotta.

„Kicsit meglepett, hogy végig ott maradtam a világranglista elején, mert azt hittem, hogy a kiesésem után el fogom veszíteni ezt a pozíciót. Örülök, hogy nem így lett. Három szalag sérült, ebből az egyik még most sem tökéletes. Ezért azt sem tudom, hogy mikor fogjuk elkezdeni a komolyabb felkészülést fedett pályára vagy egyáltalán versenyzem-e a jövő év elején” – ezt Bori még októberben mondta honlapunknak, a napokban viszont jó hírekről számolt be: a bokájával már nincs komolyabb gond és nemrégiben jött haza a spanyolországi La Palmáról, ahol a Kiss Tamás által vezetett német válogatottal edzőtáborozott.

Rózsahegyi Bori az idén már az U20-as korosztályban versenyez Fotó: MASZ/Zsigmond László

„Az edzőm, Henyecz László mellett egy ideje Kiss Tamás is segíti felkészülésemet, kijárok hozzá edzeni Stuttgartba – mondja Bori. – Így jött a spanyolországi edzőtábor lehetősége is. La Palmán nagyon hasznos másfél hetet töltöttem el és örülök, hogy a felmérések is pozitív visszajelzéseket adtak. A német válogatott tagjai kedvesen fogadtak,

és a 681 centis egyéni csúcsnál járó, huszonegy éves Laura Raquel Müller is, aki a két évvel ezelőtti, jeruzsálemi U20-as Eb-n lett harmadik. Szerencsére a bokámmal nincs komolyabb gond, terhelhető. Gyógytornára még járok vele, de jó, hogy nem műtötték meg. Most bizakodó vagyok, ezért már fedett pályán szeretnék új egyéni csúcsot ugrani. A közeljövőben a fedett pályás felnőtt és az U20-as országos bajnokság lesz a két fő versenyem, majd szabdtéren az augusztusi, finnországi U20-as Európa-bajnokságon szeretnék a legjobb formában lenni.

(Kiemelt képünkön: Rózsahegyi Bori Fotó: MASZ/Zsigmond László)

Legfrissebb hírek

Vízilabda: utolsó másodperces győzelem az USA ellen az U20-as vb-n

Utánpótlássport
9 órája

Birkózás: öt érem a szkopjei U17-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
11 órája

Úszás: Szegeden vizsgáztak a 15-16 évesek

Utánpótlássport
16 órája

Triatlon: Szalai Fanni aranyérmes az ausztriai junior Európa-kupán

Utánpótlássport
16 órája

Birkózás: Juhász György ötödik lett az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.06.14. 20:31

Vízilabda: sima magyar győzelem az U20-as vb nyitányán

Utánpótlássport
2025.06.14. 19:32

„Az a legjobb a fociban, amikor nálam van a labda” – Szoboszlaiékkal zárta le az idényt a 13 éves tehetség

Minden más foci
2025.06.14. 19:18

Hegyifutás: Juhász Dorottya ezüstérmes az U18-as vb-n

Utánpótlássport
2025.06.14. 18:44
Ezek is érdekelhetik