Márton Anita: Türelem vezet a nagy dobáshoz

Budai Zoltán utanpotlassport.huBudai Zoltán utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.09.11. 17:26
null
A hazai atlétikai szövetség dobószakágának vezetője, Márton Anita a kalapácsvetésben három magyar érmet hozó U20-as világbajnokság után nyilatkozott a hazai utánpótlásról.

Versenyzőink három éremmel zárták az U20-as atléták Peru fővárosában, Limában rendezett világbajnokságát. Tizenkilenc fős küldöttségünkből kizárólag dobóatléta,

azon belül is kalapácsvető állhatott fel a dobogóra.

Imre Roland nagyszerű, 75,33 méteres egyéni csúccsal rukkolt ki, míg Szabados Ármin 74,88 méterig jutott. Előbbi ezüstöt, utóbbi bronzot érdemelt ki. A leánymezőnyben Viszkeleti Villő 64,94 méterrel lett ugyancsak harmadik.

Viszkeleti Villő U20-as vb-bronzot nyert női kalapácsvetésben Forrás: MASZ


Hazánk ezzel az éremtáblázat 25. helyén végzett, míg a pontversenyben – melyben az 1–8. helyezéseket veszik figyelembe – 17. lett 134 ország közül. A 400 méteres síkfutó Kovács Árpád és a magasugró Bátori Lilianna bravúros negyedik helye mellett a hetedikként záró gerelyhajító, Horváth Máté hozott még pontot csapatunknak.

A vb után a Magyar Atlétikai Szövetség dobószakágának vezetőjét, Márton Anitát kértük értékelésre.

„Az U20-as vébére hat dobónk is teljesítette a magas kiküldetési szintet, de a gerelyes Földesi Gergő végül sérülés miatt nem utazhatott el – kezdi a súlylökőként olimpiai bronz-, világbajnoki ezüst- és fedett pályás világbajnoki aranyéremig jutó klasszis. – Véleményem szerint ez jó arány.

Az érmeseink közül talán Szabados Árminnak lehet némi hiányérzete, mert az is benne volt, hogy ő megközelíti a nyolcvan métert. Diszkoszvetésben Dobó Zsombor nem jutott döntőbe, tizennegyedik lett, de értékes tapasztalatokat szerzett, és a korosztályos világversenyeken ez a leglényegesebb.”

Márton Anita a saját példájából is tudja, hogy a fiataloknak időre van szükségük a szakágban Forrás: MASZ

Az idén az U20-as vb mellett az U18-as Európa-bajnokságon vettek részt fiataljaink. A besztercebányai kontinensviadalon bár érmet nem szereztek a dobók, többen a döntőben is bizonyíthattak, négyszer a legjobb nyolcban végeztek. Feltűnik azonban, hogy a két utánpótlás-világverseny egyikén sem szurkolhattunk magyar súlylökőnek.

„Az U18-as Eb-n lehetett volna súlylökőnk, mert Keserű Mirabella három versenyszámban is teljesítette a szintet, de végül diszkoszvetésben és kalapácsvetésben indult. El kell ismerni, hogy most valamelyest háttérbe szorult idehaza a súlylökés. Változó, hogy éppen mely versenyszámokban érünk el kimagasló és visszafogottabb eredményeket. Az elmúlt években például gerelyhajításban láthattunk remek teljesítményeket korosztályos szinten, most a kalapácsvetésben nyertünk három vébéérmet. Ezek a hullámzások tehát normálisnak tekintendők, egyébként is: a serdülők között már találunk súlylökőreménységeket. Amit a dobószámokat illetően fontos látni: azokban huszonhét-huszonnyolc éves korban érnek a teljesítőképességük csúcsára a versenyzők, tehát az utánpótlás-eredményekből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Én korosztályos versenyzőként hatodik, hetedik, nyolcadik helyeket szereztem az Eb-ken, vébéken, ráadásul akkoriban diszkoszvetésben teljesítettem jobban.

Utánpótláskorban a széleskörű képzés, a jó alapok elsajátítása az elsődleges. És ha megvan a megfelelő sebesség, valamint a technika, akkor utána lesz hangsúlyos az erőfejlesztés – de még nem tizenévesen.”

(Kiemelt képünkön: Az U20-as vb-dobogós kalapácsvetők balról: Szabados Ármin, a győztes ciprusi, Joszif Keszidisz és Imre Roland Forrás: World Aquatics)

Legfrissebb hírek

Sakk: Európa-bajnoki ezüstérmes az U18-as fiúválogatott

Utánpótlássport
1 órája

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
12 órája

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
14 órája

Kosárlabda: szombaton rajtol a brnói U19-es leány-világbajnokság

Utánpótlássport
16 órája

Vízilabda: legyőzte a görögöket, Eb-elődöntős az U16-os fiúválogatott

Utánpótlássport
16 órája

Vívás: Essenben bizonyítana az Amerikában bajnok Domonkos Emese

Utánpótlássport
19 órája

Alakul a magyar csapat a tokiói atlétikai világbajnokságra

Atlétika
Tegnap, 9:41

Kézi: kikapott a csehektől a magyar leányválogatott az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.10. 21:30
Ezek is érdekelhetik