Birkózás: László Koppány felnőtt ob-arannyal hangolt az U23-as vb-re

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2024.09.19. 14:51
null
A kötöttfogású birkózók nehézsúlyú mezőnyében a 18 éves László Koppány szerezte meg a felnőtt magyar bajnoki címet. Az FTC-KIMBA fiatalja tavasszal ezüstérmes lett az U23-as Eb-n, és az a célja, hogy a közelgő korosztályos vb-n is dobogóra álljon.

Mint arról beszámoltunk, remekül szerepeltek a fiatal birkózók a csepeli felnőtt országos bajnokságon, ugyanis jó néhány súlycsoportban utánpótláskorú győztest avattak. Így például a kötöttfogásúak 130 kilós kategóriájában is juniorkorú versenyző, a 18 éves László Koppány győzött, mindezt úgy, hogy a döntőben borította a papírformát, és 3–0-ra verte a felnőtt Eb-bronzérmes Vitek Dáriust.

„Elégedett vagyok, mert nagyon jól ment a birkózás, és sikerült elérnem a verseny előtt kitűzött célomat, vagyis meglett az áhított aranyérem. Ezzel pedig megszereztem az első felnőtt magyar bajnoki címemet, ami mindenképpen jelentős mérföldkő a karrieremben.

Állásból végig stabil voltam ellene is, és jól működött az elképzelt taktika" – nyilatkozta az Utánpótlássportnak a ferencvárosiak ígérete, aki úgy zárta az ob-t, hogy a négy meccse során egyik ellenfele sem tudott rajtam pontot csinálni​​​​​.

László Koppány idén májusban az U23-as Európa-bajnokágon „robbant be" igazán a nemzetközi elitbe, amikor is első éves juniorként meglepetésre a döntőig menetelt, és végül ezüstérmes lett az eggyel idősebb korosztály kontinensviadalán. A nehézsúlyú reménységnek az a célja, hogy az október második felében Tiranában rendezendő világbajnokságon is letegye a névjegyét.

„Az U23-as Eb-ezüst olyan magabiztosságot adott, amely egészen a mai napig kitart. Ilyen sikerrel a hátam mögött most már végérvényesen elhiszem, hogy bárki ellen lehet keresnivalóm, nem kell tartanom senkitől. Azt mondhatom, az elmúlt hónapokban kifejezetten jól megy a munka az edzéseken, zökkenőmentesen halad a felkészülésem, és

(Kiemelt képen: a 18 éves László Koppány a dobogó tetején a felnőtt ob-n Forrás: MBSZ)

Legfrissebb hírek

Súlyemelés: Gulyás Milán csúcsjavításban is rekordot állított fel

Utánpótlássport
52 perce

Birkózás: két helyszínen válogatóztak az U15-ösök

Utánpótlássport
2 órája

Tenisz: Szimandel Laura és Lipp Máté az U16-os fedett pályás bajnok

Utánpótlássport
5 órája

Erődemonstráció: hibátlan mérleggel nyerte a Honvéd-kupát az Elche

Minden más foci
23 órája

Birkózás: Zsitovoz és Szinay is ötödik lett az U23-as Eb záró napján

Utánpótlássport
23 órája

Jégkorong: a bronzért játszik az Újpest az U20-as osztrák rájátszásban

Utánpótlássport
Tegnap, 17:48

Kézilabda: újra együtt a korosztályos fiúválogatottak

Utánpótlássport
Tegnap, 16:02

Vívás: Horváth Lotti címvédőként várja a kadét-világbajnokságot

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00
Ezek is érdekelhetik