Labdarúgás: Telkin át vezet az út Európába

B. M. utanpotlassport.huB. M. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.10.24. 08:46
Címkék
A jövő évi U17-es Európa-bajnokság selejtezőjének első szakaszában Telkiben játszik szerdától a magyar korosztályos labdarúgó-válogatott. A mini tornán Andorra, Bosznia-Hercegovina és Bulgária ellen lép pályára Jeremiás Gergő csapata.

Az U19-es futballválogatott az október 11–17. között Rigában rendezett Európa-bajnoki selejtező első szakaszában csoportharmadikként végzett Norvégia és Lettország mögött, így nem jutott be az elitkörbe. A korosztályos nemzeti csapatok megítélését az sem segítette, hogy az U21-es válogatott az elmúlt hetekben az Eb-selejtezőn kiábrándító játékkal szenvedett vereséget Skóciában, majd a papírformának megfelelően Belgiummal szemben is alulmaradt. Gera Zoltán együttese ezzel több bravúrnyi távolságra került a 2025-ös szlovákiai kontinensviadaltól. A csalódást keltő eredményeket az U17-esek semmiképpen nem szeretnék megismételni a telki mini tornán október 25. és 31. között.Gera Zoltán együttese ezzel több bravúrnyi távolságra került a 2025-ös szlovákiai kontinensviadaltól. A csalódást keltő eredményeket az U17-esek semmiképpen nem szeretnék megismételni a telki mini tornán október 25. és 31. között.

Jeremiás Gergő csapata az első mérkőzését Andorra ellen vívja szerdán, három nap pihenő után a bolgárokkal csap össze a magyar együttes, majd október 31-én a Bosznia-Hercegovina elleni találkozóval zárul a selejtező első etapja.

A 17 éven aluliak Eb-kvalifikációja két lépcsős; a lebonyolítás a következő: 52 együttes vesz részt az első szakaszban, ennek megfelelően 13 négycsapatos csoportot alakítottak ki. Az automatikus továbbjutáshoz az első két hely valamelyikét kell megszerezni, de a harmadikoknak is marad esélyük, hiszen az öt legjobb ugyancsak kvalifikál az elitkörbe.

Az elitkörbe tehát 31 válogatott jut be, itt kapcsolódik be a selejtezőbe a legmagasabban rangsorolt nemzeti csapat – az idén Hollandia. A 32 gárdát majd 8 csoportba sorsolják, amelyekből a csoportelsők és a hét legjobb második helyezett – azaz 15 gárda – jut ki a 2024-es Európa-bajnokságra. A tizenhatos mezőny a rendező Ciprussal válik teljessé.

Az idei Eb-n a magyarok rendezőként vettek részt, a csoportból viszont nem jutottak tovább, mivel Lengyelországtól és Írországtól is kikaptak, a Wales elleni győzelem pedig csak a tabellán elfoglalt hely kozmetikázására volt elég. A kontinensviadalt egyébként a Dárdai Bencével felálló Németország nyerte.

A májusi Európa-bajnokság óta – a selejtezőre történő felkészülés jegyében – augusztusban a Telki-kupán, a mostani torna helyszínén játszott legutóbb tétmérkőzést az U17-es válogatott.

Akkor Horvátország mögött, Izlandot és Üzbegisztánt megelőzve második lett Jeremiás együttese.

 

A magyar válogatott kerete:
Kapusok:
 Kocsis Botond (ETO FC), Papp Lőrinc (Bp. Honvéd), Bozó Mirkó (Puskás Akadémia).
Védők: Csorba Dominik (ETO FC), Szekér Botond (AKA Burgenland), Pál Barna (Puskás Akadémia), Csorba Noel (ETO FC), Rácz István (DVSC).
Középpályások: Zója-Katona Márk (ETO FC), Kostevc Kevin (Ferencváros), Madarász Ádám (Ferencváros), Somogyi Ádám (Puskás Akadémia), Vitályos Viktor (Puskás Akadémia), Bolgár Botond (Ferencváros), Kugyela Zalán (Torino), Németh Hunor (Köbenhavn), Hős Zsombor (Vasas).
Támadók: Barkóczi Barnabás (Vasas), Szép Márton (Bayer Leverkusen), Egri Imre (DVSC), Mondovics Kevin (Puskás Akadémia).

(Kiemelt képünkön: Mondovics Kevin szerel az idei Telki-kupán Forrás: mlsz.hu)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik