Remek keszthelyi futballparádé

2006.07.18. 00:10
Címkék
A nyári holt szezonban az FC Keszthely U13-as korosztályú együttese az ausztriai Scheiblingkirchenben vett részt a Pittental-kupa elnevezésű utánpótlástornán, amelyen negyven gárda küzdött meg egymással.
Nem lehet panasz a kiemelkedő keszthelyi utánpótlásra
Nem lehet panasz a kiemelkedő keszthelyi utánpótlásra
Nem lehet panasz a kiemelkedő keszthelyi utánpótlásra
Nem lehet panasz a kiemelkedő keszthelyi utánpótlásra

A keszthelyiek mellett többek között osztrák, német és szlovák csapatok részvételével zajlott a rendezvény. A lendületben lévő keszthelyi fiatalokat a tornán senki sem tudta feltartóztatni, így remek teljesítményt nyújtva aranyérmet szereztek. A kupagyőzelem hátterében Németh István edző vezetésével lelkiismeretes szakmai munka és példás szülői összefogás áll.

Az FC Keszthely U13-as korosztálya az elmúlt időszakban számos sikert ért már el, amelyek közül az egyik legfontosabb az országos bajnokság Északnyugati csoportjában megszerzett első hely. A fiatalok huszonhat mérkőzésből huszonhármat megnyertek, gólkülönbségük is imponáló, 137–20 volt.
És ezzel még nem volt vége a keszthelyi remeklésnek!

A népligeti Olimpiai Központban rendezte meg hatvan csapat részvételével a Góliát McDonald’s FC Országos Diáksport Egyesülete Mini vb-2006 elnevezéssel a 18. tanévzáró gyermeklabdarúgó-fesztivált. A csoportmérkőzések után a legjobb harminckét csapat a németországi vb csapatait jelképezve folytatta a mérkőzéseket – immár egyenes kieséses rendszerben. A keszthelyi Csokonai ÁMK együttese a veretlenül és kapott gól nélkül megvívott csoportmérkőzések után Hollandia mezében versenyzett tovább, és valamennyi ellenfelét legyőzve jutott a döntőbe. A finálé kiélezett küzdelmet hozott, s végül a keszthelyiek az Argentína mezében futballozó Gara ÁMK csapatát is legyőzték, elhódítva ezzel a kupát. Gaál Miklós edző-testnevelő csapata a gólkirálynak járó különdíjat is elhozta Horváth Máté révén.

Az FC Keszthely kupagyőztes csapatában Bedő Soma, Bertók Bence, Ferenczi Dávid, Gelencsér Péter, Gubicza Gábor, Horváth Máté, Károly Bálint, Kocsondi Máté, Komoróczi Kristóf, Kónya Dávid, Kovács Balázs, Nagy Ádám, Németh István, Nyers Roland, Pápai Patrik, Schleinig Ádám, Suba Krisztián, Szabó Ádám, Szí Ferenc Róbert és Vida Bence lépett pályára.
Legfrissebb hírek

Lenny Joseph: Minden nap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
11 perce

Gera Dániel: Nincs bennem félsz, nyugodtan tértem vissza Iránba

Légiósok
28 perce

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
6 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
6 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
6 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
6 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
7 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
7 órája