6 kérdés - 6 válasz: Módos Péter

2006.07.11. 01:09
Címkék
Az elmúlt héten sikeresen szerepeltek birkózóink a szombathelyi junior Európa-bajnokságon, ugyanis hat érmet – két-két aranyat, ezüstöt és bronzot – szereztek. Az egyik aranyérmes az idén a 19. életévében járó Módos Péter.
Módos Péter
Módos Péter
Módos Péter
Módos Péter
– Gratulálunk a győzelmedhez. Számítottál rá?
– Annyiban igen, hogy már a tavalyi Európa-bajnokságon harmadik voltam. Az idén jól sikerült a fogyasztás, jó formában voltam, így reméltem, hogy hazai pályán felállhatok a dobogó tetejére.

– Mióta birkózol?
– Tizennégy évvel ezelőtt kezdtem el, és 1996 óta vagyok igazolt versenyző. A Szigetvári Birkózó SE-ben sportolok, de a Mister Tus birkózóiskolában edzek.

– Van példaképed?
– Minden olimpiai bajnok birkózóra felnézek. Mellettük a nagypapám a példa.

– Róla mit kell tudnunk?
– Ő is birkózott. Felnőttválogatott volt, és csak azért nem vehetett részt a 1960-as római olimpián, mert eltört a keze.

– Gáspár Tamás, a Magyar Birkózószövetség igazgatója szerint ebből a korosztályból többen is ott lehetnek két év múlva Pekingben az olimpián. Te is így gondolod?
– Csak reménykedem. Először azonban azt kell kiharcolnom, hogy tagja legyek a felnőttválogatottnak. A távlati célom pedig, hogy olimpiai bajnok legyek.

– Az elmúlt hónapokban az Európa-bajnokságra készültetek, hogyan lehetett emellett még tanulni is?
– Az idén érettségiztem, közben fogyasztottam. Nem volt egyszerű. Nagyon várom július huszonnyolcadikát, amikor kiderül, hogy sikerült-e a felvételim. Két helyre jelentkeztem, Egerbe, az Eszterházy Károly Főiskolára, illetve Pécsre, a tudományegyetem főiskolai karára. Természetesen mindkét helyen a testnevelő tanári szakra.
Legfrissebb hírek

Lenny Joseph: Minden nap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
7 perce

Gera Dániel: Nincs bennem félsz, nyugodtan tértem vissza Iránba

Légiósok
24 perce

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
6 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
6 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
6 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
6 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
7 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
7 órája