Németh Róbert bravúros visszatérése

Az öttusa-utánpótlás talán legtehetségesebb tagja Németh Róbert (képünkön), aki a február végi, HVB Bank-kupáért kiírt nemzetközi fedett pályás viadalon ezüstérmet szerzett. Az UTE fiataljának produkciója több szempontból is megörvendeztette a szakembereket és a sportág híveit. A magas összpontszám (5664) mellett az is a szerény öttusázóra irányította a figyelmet, hogy egyáltalán teljesíteni tudta a három nap – váltó, egyéni selejtező, egyéni döntő – programját. Németh Róbert ugyanis októberben súlyos lovasbalesetet szenvedett, az is kérdéses volt, hogy egyáltalán visszatérhet-e a sportágba…– A szakemberek szerint korosztályod nagy tehetsége vagy, pedig csak véletlenül lettél öttusázó.
– Valóban. A szüleim hároméves koromban beírattak úszni Székesfehérvárott. Szorgalmasan jártam is a foglalkozásokra, aztán összetűzésbe kerültünk az edzőkkel, és átraktak egy másik medencébe. Kiderült, abban az öttusázók edzettek… Akkor még azt sem tudtam, mi az az öttusa, később folyamatosan ismerkedtem meg a többi számmal.

– Mi volt az első jelentős állomás a pályafutásodban?
– Az első nemzetközi versenyem az 1999-es háromtusa Európa-bajnokság volt, amelyen a nyolcadik helyen végeztem. Rá egy évre háromtusa Európa-bajnok lettem. A következő mérföldkő a 2004-es esztendő volt: negyedik lettem a junior Európa-bajnokságon. Nagyon készültem a székesfehérvári világbajnokságra, szerettem volna hazai környezetben bizonyítani, de konfliktusaim támadtak az Alba Volán szakosztályának vezetőivel, ők pedig nem engedtek rajthoz állni. Az UTE-ba igazoltam. Az eltiltásom miatt három hónapig nem is edzettem, és az is megfordult a fejemben, hogy abbahagyom az öttusát. Ám hiányzott a sport, tehát folytattam.

– A következő vébé bizonyára kárpótolt a kihagyottért…
– Igen. Moszkvában hatodik lettem, a csapattal és a váltóval pedig a dobogó tetejére állhattunk. Az ősszel önbizalommal, jó hangulatban kezdtem el a felkészülést, ám a tápiószentmártoni lovastáborban súlyos balesetet szenvedtem. Mindkét alkarom eltört, ki is ficamodott, tíz napig kórházban feküdtem. Decemberben a Sportkórházban Moldvai Ildikó gyógytornász vett kezelésbe, és már a futást is elkezdtem. Családom támogatása, édesanyám biztatása nélkül nem tudtam volna folytatni…

– Gondoltad volna, hogy ezüstéremmel térsz vissza?
– Dehogy! Csak januárban kezdtem az edzéseket, úgyhogy még két hónapnyi felkészülés sem volt bennem. Edzőm, Deák Ferenc meg is hökkent, amikor szóltam neki, hogy indulni akarok a viadalon.

– Nem éreztél fájdalmat verseny közben vagy félelmet a lovagláskor?
– Bevallom, szorongtam, de nem a lótól tartottam, hanem a karomat féltettem, nehogy rásérüljek. A vívásban néha fájt a kezem, de az úszás jót tett neki. Az orvosok szerint egészséges vagyok, az önbizalmamnak pedig nagyon jót tett az ezüstérem. Nagyon várom, hogy egy hónap múlva Párizsban újra bizonyíthassak.