Száz csapat a Balázs-kupán

HAVASRÉTI BÉLAHAVASRÉTI BÉLA
2003.11.13. 21:27
Címkék
Az elmúlt évben némi riadalmat keltett Győrött a város vezetőinek bejelentése: a tanulói létszám drasztikus csökkenése miatt iskolák összevonását, bezárását kezdeményezi a város közgyűlése.
Ennek az élet által kikényszerített döntésnek esett áldozatául a Balázs Béla Általános Iskola is, amelynek falai között két évtizede a győri és a magyar kézilabda legeredményesebb utánpótlás-nevelő munkája folyt. A város vezetősége gyorsan megnyugtatta az érintetteket: a kézilabda utánpótlás-nevelés ugyan új helyszínen, de változatlan keretek között folytatódhat, és továbbra is megrendezik a már európai hírű, a nemzetközi versenynaptárban is jegyzett Balázs-kupa utánpótlástornát. A város vezetőinek dicséretére szóljon: amit ígértek, maradéktalanul be is tartották. Sőt…A kézilabda utánpótlás-nevelésének új otthonában, a Marcali Városi Közoktatási Központban, ahol az Arany János Általános Iskola is működik, az új tanév megnyitójával egy időben megalakult a 19. Balázs-kupa nemzetközi utánpótlástorna szervezőbizottsága, amely azóta is rendszeresen ülésezik. Az eddig elvégzett munkáról, a további tervekről sajtótájékoztatón beszéltek a szervezők.A jövő évi Balázs-kupán – Európa legjelentősebb fedett pályás korosztályos tornáján – április 5. és 10. között négy-négy fiú- és leánykorcsoportban, a város nyolc csarnokában lép pályára a mintegy száz (!) csapat. A torna támogatását 16 cég és intézmény vállalta, de további szponzorok jelentkezése is várható. A kupa fővédnöke lesz Balogh József, Győr polgármestere, aki saját keretéből 100 ezer forinttal támogatja a versenyt, amelyre márciusig lehet nevezni.
Legfrissebb hírek

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éves Baczakó Péter

Népsport
1 perce

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
23 perce

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
24 perce

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
37 perce

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
55 perce

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
1 órája

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
1 órája

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
6 órája