Az első E.ON-kupa Zalaegerszegen

2003.10.21. 15:47
Címkék
Első ízben rendeztek E.ON Egerszeg-utánpótlástornát Zalaegerszegen az Ostoros-csarnokban. A megmérettetésen 1992-ben és 1994-ben született gyermekek vettek részt, Nyugat-Dunántúl legnagyobb klubjaitól.
A 10 és 12 éves utánpótlás-focisták Nagykanizsáról, Kaposvárról, Győrből, Szombathelyről és Székesfehérvárról érkeztek. A zalaegerszegiek két csapattal képviseltették magukat a tornán. A gyermekek, nem túlzás állítani, profikat megszégyenítő ügyességgel és hozzáértéssel rúgták a labdát. Néhány gyerkőc a "nagyoktól” ellesett show-elemet is bevetett a nézők szórakoztatására, mint például a Gera Zoltán-féle szaltót.Farkas Ferenc, az E.ON ZTE FC Rt. igazgatósági tagja szerint a főtámogató, az E.ON kiemelt fontosságúnak tekinti az utánpótlás-labdarúgók támogatását. Ennek már több kézzel fogható eredménye is volt a zalai megyeszékhelyen, és ide tartozik ez a kupa is, melynek teljes költségét az E.ON állta. Mint azt Farkas Ferenc aláhúzta: a gyermekek lelkes, néha "vérre menő” játékát látva megéri ilyen tornákat rendezni és támogatni. A 10 és 12 éves korosztályban futballozó gyerekek közül többen elsírták magukat egy-egy kihagyott helyzet után. Kovács Jenő, az E.ON ZTE FC Rt. utánpótlás-szakágának vezetője úgy gondolja, hogy az ilyen tornákon egyáltalán nem a győzelem, a helyezés a fontos, csupán a részvétel. Kovács Jenő elmondta még: a teremtornákon le tudják mérni, melyik gyermek mennyit fejlődött például tavalyi önmagához képest, illetve milyen kreativitással rendelkezik. Ez utóbbit azért látják tökéletesen a szakemberek, mert a terem speciális helyzetet teremt a játékosoknak, elég ha csak a palánkot vesszük alapul.A nézők soraiban nemcsak a lurkók szülei foglaltak helyet: barátaik, osztálytársaik és ismerőseik ugyanilyen fontosnak tartották a szurkolást. Az egész napos tornán ugyanolyan hangulat volt, mint egy bajnoki találkozón.Az első alkalommal megrendezett E.ON Egerszeg-kupán végül az U10-es korosztályban a hazaiak kapták az első helyért járó serleget, míg az U12-esek közül a szombathelyi Lurkó Focisuli bizonyult a legjobbnak.A szervezők nem titkolt szándéka, hogy e teremtornából hagyományt kívánnak teremteni és minden évben rendeznek találkozót e korosztályoknak Zalaegerszegen.
Legfrissebb hírek

Naby Keita: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
11 perce

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
24 perce

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
32 perce

Erős Gábor: Fűt a belső motiváció, szeretnék egyre jobb lenni

Labdarúgó NB I
59 perce

86 kiló marihuánát találtak a Sao Pauló-i mintázatú csapatbuszon

Minden más foci
1 órája

Négy Guinness-rekordról szóló oklevelet kapott Erling Haaland

Angol labdarúgás
1 órája

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
1 órája

Gőzerővel készül az új idényre a kissé átalakult Fehérvár

Jégkorong
1 órája