Bajzát Péter: támadni kell!

2003.10.08. 23:42
Címkék
Az utánpótlás- (egyben olimpiai) válogatott a dunavarsányi edzőtáborban készül a pénteki, Lengyelország elleni Eb-selejtező mérkőzésre. A csoport rangadóját az előzetes híresztelések ellenére nem Csepelen, hanem a Hidegkuti-stadionban játsszák majd.
A helyszínt Róth Antal szövetségi edző kérésére változtatták meg, mert a szakember úgy vélte, a sok esőzés és a héten rendezett több mérkőzés játékra alkalmatlanná teszi a csepeli pálya gyepét péntekre. A mester elmondta, mind az MLSZ, mind pedig az MTK és a Sportfolió Kht. nagyon készséges volt a kérést illetően. Tehát a Hungária körúton fogadja a magyar csapat a tabella első helyezettjét, és a fiataloknak le kell győzniük a lengyeleket ahhoz, hogy megőrizzék második helyüket, és maradjon esélyük a továbbjutásra. Mint tudjuk: a csoportgyőzteseken kívül a legjobb hat csoportmásodik is a következő körbe kerül, s ott a nyolc pár küzd majd meg egymással az Eb-döntőbe jutásért.Bajzát Péter, aki a kisebb sérüléssel bajlódik, először csak szerda délután edzhetett együtt a csapattal, de péntekre minden bizonnyal százszázalékos állapotba kerül."Nehéz mérkőzés lesz, az biztos, de ezúttal nem szabad hibáznunk – mondta Bajzát Péter, aki góljaival főszerepet vállalhat az MTK-pályán. – Sajnos megint rajtunk lesz a győzelmi kényszer, ami megnehezítheti a dolgunkat. Túl kell tegyük magunkat a Lettországban elszenvedett kudarcon is, és egész héten csak a lengyelek elleni meccsre kell koncentrálnunk. Nekünk hazai pályán agresszíven támadnunk kell, muszáj gólokat szereznünk, és akkor legyőzhetjük az ellenfelünket.”Az utánpótlás Eb-selejtező mérkőzés holnap 19 órakor kezdődik a Hungária körúton, a belépés ingyenes.
Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
2 perce

Gőzerővel készül az új idényre a kissé átalakult Fehérvár

Jégkorong
16 perce

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
47 perce

Csinger Hollandiába, Gruber Belgiumba igazolt – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
48 perce

Úszás: bejelentette a visszavonulását Florent Manaudou

Úszás
49 perce

Elhunyt a több mint tíz éve maradandó agykárosodást szenvedett bokszoló

Ökölvívás
52 perce

Angelina Melnyikova nyert egyéni összetettben a női torna Eb-n

Torna
55 perce

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
1 órája