Hatszázmillió a fiataloknak

2003.10.01. 20:44
Címkék
Mostanában, amikor arról szólnak a hírek, hogy a profi labdarúgásból az illetékesek minden állami pénzt igyekeznek kivonni, jó hír, hogy a Bozsik-programként ismert utánpótlás-nevelési elképzelés is bekerült a Sport XXI "fedőnevű akcióba, amelynek lényege, hogy átfogó, egységes és igazságos programot nyújtson a fiataloknak.
Sőt, a labdarúgásban megismert elképzelést olyannyira jónak találták a minisztériumban, hogy az új program struktúrája arra épül. Vagyis a háromlépcsős modell alapján az alapfokú szint a hat és tíz év közötti gyermekek iskolai nevelésére nyújt támogatást, a második lépcsőben elsősorban az egyesületekben fektetnek majd hangsúlyt a minőségi képzésre egészen tizennégy éves korig, majd a felső szinten a legtehetségesebbek a Héraklész Bajnokprogramban és a labdarúgó szakiskolákban válhatnak igazi élsportolókká. Az új programot szerdán Mesterházy Attila politikai államtitkár mutatta be, s elmondta azt is, az állam feladatának a létesítmény-fejlesztést, az utánpótlás-nevelés támogatását és az élsport támogatását tartják.A Sport XXI a megújult, egységes utánpótlás-nevelési program, amelyet a nemrégiben magalakult Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet (NUPI) irányít a jövőben. A három szintű modell hat sportágat (a futball mellett az atlétika, a kézilabda, a kosárlabda, a kajak-kenu és a tenisz tartozik ide) fog össze, s minderre éves szinten 1,2 milliárd forint jut. Ami a labdarúgást illeti: a Bozsik-program továbbra is életben marad, s a teljes összeg fele, vagyis 600 millió forint jut évente a sportág utánpótlására.
Legfrissebb hírek

Kiütések napja az NHL-ben: kapott gól nélkül nyert a Florida, a Buffalo és a Utah is

Amerikai sportok
31 perce

A Braga elleni párharc volt a plafon a Fradinak

Európa-liga
35 perce

NBA: Doncic 60 ponttal sokkolta Miamit, Wembanyama a rájátszásba dobta a Spurst

Amerikai sportok
1 órája

Pénteki sportműsor: MTK–Paks és Bournemouth–Manchester United

Minden más foci
7 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: őrzi második helyét az Olympiakosz; a Hapoel Tel-Aviv is menetel

Kosárlabda
7 órája

Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
8 órája

Kétgólos hátrányból egyenlített a Roma, de a Bologna hosszabbítás után kiejtette a „farkasokat” az El-ben

Európa-liga
8 órája

Szoboszlai Dominik előtt Steven Gerrard is kalapot emel; Molnár Attila: A legmagasabbra tettük a lécet, aranyérmet szeretnék!

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik