Megtört a zalaiak veretlensége

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.09.29. 17:45
Címkék
Az E.ON ZTE FC két, eddig veretlen korosztályos csapata is kikapott a hétvégi fordulóban.
Az U17-es együttes 1–4-es vereséget szenvedett az MTK Hungária csapatától hazai pályán.Czigola Zsolt az E.ON ZTE FC U17 vezetőedzője szerint az ellenfél vitathatatlanul nagyon jól játszott, a helyzeteket ügyesen és kíméletlenül használták ki. "Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy sorozatosan követtünk el védelmi hibákat, és ennek köszönhetően alakulhatott ki a nem várt, nagy fölénnyel elszenvedett vereségünk" – fogalmazott Czigola. "Fizikálisan jobb erőben voltak a budapestiek, az összjátékot tekintve azonban nem szabadott volna ennyire kikapnia a csapatnak." Az E.ON ZTE FC egyetlen gólját Sinomfalvi Gábor rúgta. Az U17-es korosztály legközelebb szombaton lép pályára, idegenben, Kecskemét csapata ellen. Czigola Zsolt egyértelműen úgy nyilatkozott, hogy győzni mennek a keleti országrészbe, bár azt nem titkolta, kemény mérkőzésnek néznek elébe. A héten esedékes edzések fő feladatát a védekező játék tökéletesítésének gyakorlása adja majd.Az E.ON ZTE FC U19-es korosztályának ugyancsak nem kedvezett a hétvégi, hazai pályán, szintén az MTK Hungária együttese ellen játszott mérkőzés. Bár itt a gólarány (0–1) jóval szebb képet mutat, a vereség tényén ez nem változtat semmit. Bita József, a zalaiak vezetőedzője szerint nagyon kemény küzdelemben volt részük. "A tíz válogatott játékost is felvonultató fővárosi csapat nagyon erős, harmonikus és összeszedett játékot produkált Zalaegerszegen. A csapatok összjátékát nézve az eredmény akár fordítva is alakulhatott volna" – mondta Bita, aki hozzátette: nem tartja nagy kudarcnak az eredményt, és egyértelműen győzelemre számít a következő, Kecskemét elleni, idegenbeli mérkőzésen.
Legfrissebb hírek

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
2 órája

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
2 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
3 órája

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
3 órája

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
3 órája

Az alpesi sí legendái gyújtották meg a lángot a téli olimpián

Téli olimpia 2026
3 órája

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik