Tokió 2020: Ez a csapat valóban csapat – az aranyért pástra lépő kardválogatott kapitánya

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2021.07.22. 14:56
null
Szatmári András (balról), Gémesi Csanád, Decsi Tamás és Szilágyi Áron olyan csapatot alkot, amely képes volt az elmúlt években a közös célért keményen, alázattal dolgozni
Az elmúlt négy évben minden világversenyen érmet szerzett férfi kardcsapatunk, Tokióban pedig egyértelműen az aranyért lép pástra.

Jött, látott és tulajdonképpen már most kijelenthetjük, hogy győzött, hiszen a férfi kardcsapat évek óta éremmel tér haza a világversenyekről. Miért ennyire jók, mitől lett csapat a csapat?

Szerintem meghatározó volt, hogy kicsit más felfogásban közelítettünk a sportághoz, leginkább a csapat kapcsán, ez hozzájárult ahhoz, hogy mindenki megtalálta a helyét ebben a rendszerben: nekem egészen más elképzeléseim voltak egy csapat vezetése, motiválása kapcsán, mint a korábbi vezetőedzőknek – válaszolta Decsi András, aki 2017 januárja óta irányítja a férfi kardválogatottat.

A NAGY NÉGYES

SZILÁGYI ÁRON: Az utolsó edzőtáborban vívtunk két csapatversenyt, és azt éreztem, mindenki pontosan tudja, hol a helye, mit kell csinálnia, és ez a lényeg. Első ellenfelünk az olimpián az Egyesült Államok együttese, mindenképpen le kell győznünk ahhoz, hogy éremért vívhassunk, de természetesen monitorozzuk a többieket is – bárki jöhet szembe, minden csapatból fel kell készülnünk. Az biztos, hogy az első a legfontosabb. Ha mindenki egyénileg azt hozza, amit tud, akkor jók vagyunk. Illetve leszünk.

SZATMÁRI ANDRÁS: Ha nem úgy vágnánk neki az olimpiának, hogy nyerni akarunk, pláne ilyen eredményekkel a hátunk mögött, az meglehetősen furcsa lenne: az arany a cél, és bizakodunk egy éremben. Ám hiába gondolkozunk mi éremben, a döntőben, ha az első akadályt nem vesszük, ha nem győzzük le az amerikaiakat, ha sikerül, azután minden szépen kialakul. Mindannyiunk fejében ott van a lehetséges út, ám egyelőre egyetlen cél lebeg a szemünk előtt, a negyeddöntős asszónk megnyerése.

DECSI TAMÁS:
Ha a csapatversenyről kérdeznek, sohasem azt mondom, hogy arany-, hanem azt, hogy éremesélyes a válogatottunk, de mindig gyorsan hozzáteszem, természetesen az olimpiai bajnoki címért megyünk Tokióba. Az esélyesség terhe, a tét nem nyom minket, sokkal inkább bizonyítani szeretnénk – például, hogy ez a csapat nem véletlenül hozott érmeket az elmúlt évek világversenyeiről. Beszéltünk már arról, hogy cserélni fogunk a csapatversenyen: a vezetőedzőnknek van egy elképzelése ennek kapcsán, mi pedig alkalmazkodunk.

GÉMESI CSANÁD:
Egyértelműen úgy készülünk, hogy az aranyért megyünk Tokióba, ez el is hangzik közöttünk, és én is mondogatom magamnak elégszer. Nekem ez lesz az első olimpiám, és egyértelműen az a célom, hogy éremmel térjek haza. Három meccsünk lesz, mindhárom ugyanolyan fontos, ugyanolyan nehéz – mindhármat meg kell nyernünk. Beszéltünk már róla néhányszor, létezik több forgatókönyvünk is a csapatversenyre, ám olyan verzió nincs közöttük, hogy én nem lépek pástra. Ennek megfelelően készülök.

Kifejtené, mit ért más elképzelésen?

Például azt, hogy kicsit, sőt, nem is kicsit, megengedőbb vagyok az egyéni igényekre – nem mondom, hogy nem létezik másik út, én viszont ebben hiszek. Én például biztosan nem mondom azt a versenyzőknek, hogy reggel hatkor kötelező futni, azt viszont igen, hogy akinek a futás a fontos, az fusson, aki meg inkább a teremben dolgozna ezalatt, tegye azt. Sőt, ha valaki aznap tovább akar aludni, aludjon! Azt hiszem, ennek a megközelítésnek is szerepe volt abban, hogy szépen jöttek az eredmények.

Ilyen környezetben nőtt fel, a rendszert Ázsiában tanulta meg, ahol éveken keresztül edzősködött, netán ezt a felfogást a kor hozta meg?

Vívópályafutásom során megtanultam, hogy a versenyző igényei kiemelten fontosak, aztán rendszerint úgy dolgoztam, hogy nemcsak felnőtt vívóim voltak, hanem foglalkoztam kezdőkkel is, így lehetőségem nyílt a teljes spektrumra rálátni, ebből bőven tudtam tapasztalatokat leszűrni – az egyértelmű, hogy egy kezdőhöz nem úgy kell viszonyulni, mint egy élsportolóhoz, de utóbbiaknál sincs általános eszköz. Abban nem vagyok biztos, hogy erre a módszerre minden edző képes, nem hiszem, hogy mindenki meg tudja oldani, én mindenesetre arra próbáltam törekedni a kardcsapat vezetőedzőjeként, hogy járjuk közösen az utat, de figyeljünk mindenkire, és adjuk meg mindenkinek azt, amire szüksége van. Nézzük a kardcsapatunkat: akár korspecifikusan, akár az eredményesség szempontjából mindenkihez külön meg kellett találni a kulcsot, így lett még nagyobb a motivációja, így lettek kisebb és nagyobb céljai, és aztán a csapat így tudott csapattá kovácsolódni.

Mióta tudja, hogy ez az összetételű négyes, vagyis Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád és Decsi Tamás utazik a tokiói olimpiára?

A négy fiún kívül Iliász Nikolászt is meg kell említeni, hiszen az olimpiával felérő 2016-os csapat-világbajnokságon ő is az együttes tagja volt, s bár utána Gémesi Csanád lépett elő, Nikó végig mellettünk volt. Rajtuk kívül nemigen van más, nem mondhatnám, hogy a fiatalok dörömböltek volna a kapun, hogy megbolygatták volna az összetételt. Szerintem ez az állandóság nagyban hozzájárult ahhoz, hogy minden csapatversenyen, legyen szó világ- vagy Európa-bajnokságokról vagy világkupa-viadalokról, jól szerepeltünk.

Decsi András kifelé mindig igyekszik nyugalmat sugározni, hiszen az is a feladata, hogy a sportolók minél nagyobb önbizalommal lépjenek pástra (Fotó: Tumbász Hédi)
Decsi András kifelé mindig igyekszik nyugalmat sugározni, hiszen az is a feladata, hogy a sportolók minél nagyobb önbizalommal lépjenek pástra (Fotó: Tumbász Hédi)

 

SZAKSZEMMEL

Kardozóink képesek győzni. Nem fogunk bele mélyen szántó szakmai elemzésbe, megtette a szakértőnk, Nemcsik Zsolt, inkább emocionálisabban közelítenénk meg a kérdést, miért is érhet fel a csúcsra a férfi kardcsapatunk Tokióban. Leginkább azért, amit Decsi András vezetőedző nyilatkozata is erősít, mert ez a csapat tényleg igazi csapat – ám még mielőtt valaki azt hinné, rózsaszín köd veszi körül az együttest, szögezzük le gyorsan: itt is előfordulnak nézeteltérések, olykor viták, ám mert a versenyzők képesek félretenni az esetleges sérelmeiket, közös az út, közös a cél, s éppen ez hozta magával, hogy igazi közösséggé kovácsolódtak össze. Egy csapatversenynek mindig más a lélektana, mint az egyéni küzdelmeknek – a páston, a pást mellett és a lelátókon egyaránt. A mieink ebben is kiválóak, mert noha csak egyikük fog kardot, a többi ott áll mellette. Szavakkal, pacsikkal, buzdítással. Nagy harc lesz, három kőkeménynek ígérkező ütközettel, jó lenne viszontlátni az újvidéki jelenetet – a 2018-as Európa-bajnoki döntő előtt Szilágyi Áron a buzdító beszédében ezt (is) mondta társainak: „Ez a mi aranyérmünk, nem az övék.” Akkor a Szilágyi Áron, Szatmári András, Decsi Tamás, Gémesi Csanád összetételű kvartett megszerezte az aranyérmet. Képes rá Tokióban is.

Négy éve, 2017 januárja óta ön a férfi kardozók fegyvernemi vezetőedzője: ennek az időszaknak melyik verseny volt a csúcspontja, már ha egyet ki lehet választani a sokból?

Kiemelhetném persze a 2018-as újvidéki Európa-bajnoki címet, de beszélhetnék bármelyik másik világversenyről, én mégis a hazai rendezésű, 2019-es világbajnokságot említeném, amelyen nagyon közel voltunk az aranyhoz – a döntőben egyetlen tussal kaptunk ki Dél-Koreától, s még akkor is ezt mondom, ha máig fájó emlék. Az is marad, míg világ a világ.

Biztos ebben?

Igen. Bennem bizonyosan így marad meg, eltelt majdnem két év, s ha néha előkerül a felvétel, nem tudom érzelemmentesen megnézni.

Ha már az érzelmeknél tartunk: milyen Decsi András a versenyek előtt?

Tele vagyok feszültséggel, de ez talán természetes is, hiszen én is azért izgulok, hogy a csapat a lehető legjobban szerepeljen az adott versenyen. Ugyanakkor kifelé mindvégig igyekszem nyugalmat sugározni, merthogy az is a feladatom, hogy a sportolók minél nagyobb önbizalommal lépjenek pástra – legyen szó akár edzésről, akár versenyről. S ugyanígy próbálok akkor is nyugodt maradni, amikor a srácok bekötnek, és elkezdődik az asszó, ám az igazságtalanságot nehezen viselem... Ha ilyet érzékelek, azt szóvá teszem. Úgy vélem, ez nem zavarja meg a versenyzőimet, sokkal inkább egyfajta visszacsatolást kapnak arról, hogy jól csináltak valamit. Nekem viszont muszáj felhívnom a zsűri figyelmét a visszásságokra.

(Fotó: Földi Imre)
(Fotó: Földi Imre)

Tokióban is bőven lesz feszültség, ez biztos, már csak azért is, mert a Szilágyi, Szatmári, Decsi, Gémesi kvartett az aranyért lép pástra – miért mondhatjuk, hogy éremesélyes ez a csapat az olimpián?

Az elmúlt évek eredményei alapján, s mert, amint ezt kiemeltük az előbb, ez a csapat valóban csapat. Olyan együttes, amely a közös cél érdekében dolgozott keményen és tele alázattal az elmúlt években.

NEMCSIK ZSOLT, OLIMPIAI EZÜSTÉRMES KARDVÍVÓ

Ez a csapat többször bizonyította már, hogy bármelyik válogatott ellen képes a győzelemre, hiszen már győzött is mindegyik ellen. De túlságosan nem szaladnék előre, már ami az olimpiát illeti, hiszen ezúttal is asszóról asszóra kell gondolkodni. A múltban többször belefutottunk már abba, hogy egy legyőzhetőnek vélt ellenfél várt ránk a negyeddöntőben, aztán kikaptunk: kétszer is részese voltam, amikor az amerikai csapat nyert ellenünk, s jutott a négy közé, így történt Athénban és Pekingben is, így aztán bármennyire is kiváló a mérlegünk az Egyesült Államok ellen, nem szabad lebecsülni. Ugyanakkor én bízom a mieinkben és abban, hogy jól felkészültek az ellenfélből, s ha sikeresen túl vagyunk a negyeddöntőn, jöhet két, szintén erős válogatott – az edzőim mindig azt tanították, hogy a megvert kutya megismeri a gazdáját, szóval én azt mondom, nem kell tartanunk senkitől, féljenek az ellenfeleink tőlünk!

A PROGRAM
Július 28.
3.00:   nyolcaddöntő, negyeddöntő, elődöntő, illetve helyosztók az 5–8. helyért
11.30: a 3. helyért, döntő
(Az időpontok magyar idő szerint értendők.)

 

LEGNAGYOBB ELLENFELEK

Egyre közelebb lopóztak a mieink Dél-Koreához. Ha minden úgy alakul, ahogyan szeretnénk, vélhetően az Egyesült Államok, Olaszország és Dél-Korea csapatán keresztül vezethet az út a hőn áhított... Már csak kabalából se mondjuk ki, írjuk le konkrétan, mi is ez az álom, vagy ha úgy tetszik, cél, ám az egyértelmű, hogy bivalyerős csapatok állnak majd szemben a mieinkkel, de akkor is ezt mondanánk, ha az oroszok vagy éppen a németek jönnének szembe. S bár az olimpiai kvalifikáció nehézségeinek, hogy mindössze nyolc együttes szerezhetett kvótát a nyári játékokra, voltak áldozatai (például a franciák), mégsem mondhatjuk, hogy könnyű mezőny gyűlik össze Tokióban, sőt!

Kezdjük rögvest az amerikaiakkal, a csapat vezére Eli Dershwitz,   aki a második a világranglistán, és ha az első húszat nézzük, találunk benne egy másik amerikait is, Daryl Homert – igen, azt a vívót, akit Szilágyi Áron legyőzött a riói egyéni verseny döntőjében. Egyébként a csapatok zömének két-két kardozója is megtalálható a legjobb húszban (nálunk Szilágyi mellett Szatmári András tanyázik a 12. helyen jelenleg), s mindössze egy olyan válogatott van, amelynek mind a négy vívója ott van az első húszban, Dél-Koreáé.

Egyértelműen az ázsiaiak a legesélyesebbek, már csak azért is, mert a 2017-es, 2018-as és 2019-es világbajnokságon is elvitték az aranyat, de emlékezzünk, hogy az utóbbi vb-n, amelyet Budapesten rendeztek, csak egy tussal verték meg a mieinket – és persze ne feledjük azt sem, hogy az idény egyetlen világkupa-viadalán, amelynek szintén a magyar főváros adott otthont, a magyar csapat legyőzte a dél-koreait a bronzmeccsen.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik