Tenisz: Udvardy Panna a nyolc között búcsúzott a budapesti tornától

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
2021.07.16. 19:06
null
Udvardy Panna búcsúzott a tornától (Fotó: Nemzeti Sport)
Udvardy Panna kiesett a negyeddöntőben a budapesti, 235 ezer dollár (71,6 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán.

A világranglista 204. helyezettje pénteken az Asbóth József Stadion harmadik mérkőzésén Anhelina Kalinyinával (95.) csapott össze. Az ukrán játékos az előző körben a harmadik kiemelt amerikai Bernarda Perát búcsúztatta.

A negyeddöntőben 3:2-ig négy brékre került sor, majd a kaposvári teniszező 4:4-nél ismét elvesztette az adogatását, és nemsokára a nyitószettet is. A folytatásban Kalinyina rögtön elvette Udvardy szerváját, ami sorsdöntőnek bizonyult, mivel ezt az előnyét végigvitte, és – miután a 22 éves magyar adogatóként 3:5-nél négy meccslabdát hárított – 6:4-re megnyerte a második felvonást is. A találkozó 1 óra 55 percig tartott.

Udvardy a nyilatkozatában elsőként az ellenfelet dicsérte. „Próbáltam jól tartani magam, de a végén ellenfelem jobban játszott. Nagyon jó héten vagyok túl, amely extra energiát ad majd nekem a folytatáshoz” – jelentette ki.

WTA 250-ES TORNA, BUDAPEST (235 000 dollár, salak)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Anhelina Kalinyina (ukrán)–Udvardy Panna 6:4, 6:4
Gálfi Dalma–Olga Danilovics (szerb) 6:4, 6:2
Julija Putyinceva (kazah, 1.)–Katerina Kozlova (ukrán) 6:7 (4–7), 6:0, 7:5
Danielle Collins (amerikai, 2.)–Paula Ormaechea (argentin) 6:1, 6:4

Legfrissebb hírek

Udvardy és Bondár is nyolcaddöntős Rabatban

Tenisz
Tegnap, 16:25

Udvardy javított, Marozsán és Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
Tegnap, 9:45

Közel háromórás meccs után Szvitolina nyert Rómában

Tenisz
2026.05.16. 21:14

Roland Garros: öt magyar szerepelhet párosban

Tenisz
2026.05.14. 16:32

Udvardy búcsúzott a római tenisztorna második fordulójában

Tenisz
2026.05.07. 13:17

Tenisz: Marta Kosztyuk visszalépett a római mestertornától

Tenisz
2026.05.06. 14:43

Tenisz: Udvardy két szettben nyert, Marozsán kikapott a római mestertorna első körében

Tenisz
2026.05.06. 13:02

Látványos hátraszaltóval a legjobb tíz felé – Marta Kosztyuké az év egyik legnagyobb áttörése

Tenisz
2026.05.05. 10:24
Ezek is érdekelhetik