Tenisz: a brit szakember lemondott, hogy Ivanoviccsal dolgozhasson

MTI MTIMTI MTI
2011.06.30. 14:13
Címkék
Nigel Sears, a brit női tenisz Fed Kupa-csapat kapitánya lett a korábbi világelső szerb Ana Ivanovic új edzője. A szakember csütörtökön lemondott a brit szövetségben betöltött posztjáról azért, hogy együtt dolgozhasson a Roland Garros 2008-as bajnokával, aki hosszú ideje gyengélkedik.





„Nem lehetnék ennél boldogabb – nyilatkozta csütörtökön Ivanovic. – Régóta csodáltam Nigel munkáját, s most alig várom, hogy megkezdjük a közös munkát."

Sears négy évig volt felelős a női szakágért a brit szövetségben, s ez idő alatt négy játékos is bekerült a legjobb 100-ba a világranglistán, s két junior teniszező Grand Slam-tornát nyert. A tréner korábban dolgozott együtt a szlovák Daniela Hantuchovával és a dél-afrikai Amanda Coetzerrel is, mindkét játékossal akkor, amikor a legjobb tízben voltak a rangsorban.

Ivanovic 2007-ben és 2008-ban volt pályafutása eddigi csúcsán, 2008-as Roland Garros-sikere előtt 2007-ben döntőzött Párizsban, illetve 2008 elején az ausztrál nyílt bajnokságon. Jelenleg a 18. a ranglistán, s a most zajló wimbledoni tornán a 3. fordulóban búcsúzott.

Legfrissebb hírek

Vívás: mind a négy magyar főtáblás a női kardozók incshoni Grand Prix-viadalán

Egyéb egyéni
26 perce

Úszás: Kós Hubert 200 háton meggyőző fölénnyel nyert Fort Lauderdale-ben

Úszás
40 perce

Mentőöv – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
1 órája

Már az elődöntőben összecsap a Ferencváros és a Győr a női kézilabda MK-ban

Kézilabda
1 órája

Hornyák Zsolt: Kezd összeállni az a csapat, amely egymásért tud küzdeni

Labdarúgó NB I
1 órája

Technikai doppingszerek – Csinta Samu publicisztkája

Atlétika
8 órája

Szombati sportműsor: újabb lépést tehet az ETO FC a bajnoki cím felé; ETO KC–FTC női kézilabda MK-elődöntő

Minden más foci
8 órája

Asztalitenisz-vb: női válogatottunk drámai meccsen búcsúzott

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik