Kisgyörgy remekül kezdett

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
2004.04.09. 22:22
Címkék
Már-már megszokhattuk, hogy Davis-kupa-válogatottunkat nem láthatjuk idehaza játszani  és sajnos azt is, hogy távol az otthontól nem úgy megy a csapatnak, ahogy szeretnénk.
Kisgyörgy Gergely nem vallott szégyent, három játszmában gyôzte le ellenfelét, az ír Clarke-ot
Kisgyörgy Gergely nem vallott szégyent, három játszmában gyôzte le ellenfelét, az ír Clarke-ot
Kisgyörgy Gergely nem vallott szégyent, három játszmában gyôzte le ellenfelét, az ír Clarke-ot
Kisgyörgy Gergely nem vallott szégyent, három játszmában gyôzte le ellenfelét, az ír Clarke-ot
Kisgyörgy Gergely nem vallott szégyent, három játszmában gyôzte le ellenfelét, az ír Clarke-ot
Kisgyörgy Gergely nem vallott szégyent, három játszmában gyôzte le ellenfelét, az ír Clarke-ot
Leszámítva a tavalyi hadjáratot, amikor az Euro-afrikai zóna 3. csoportjában többek között Namíbiával, Madagaszkárral meg Észtországgal kellett megküzdenünk (egyébként sikerrel, mert bár Algériától kikaptunk, visszakerültünk a 2. csoportba), hagyományos párharcot jó régen nyert meg együttesünk, mást ne mondjunk, 2002-ben előbb Luxemburgban (1–4), majd Dél-Afrikában (2–3) maradt alul, megnyitva a süllyesztő felé vezető utat.
Hanem az idén új szövetségi kapitány, Kiss Sándor irányítja a válogatottat, és bizony a célkitűzés is új: visszajutni a zóna 1. csoportjába, amelyben már kifejezetten "márkás" válogatottak küzdenek. A cél megvalósítása érdekében elsőként Írországban, a rendkívül gyors dublini szőnyegen kellene valahogy megnyerni a párharcot, hogy aztán a Norvégia–Ukrajna csata győztese ellen újabb lépést tegyenek előre Kiss Sándor emberei.
A legelsőt már meg is tette Kisgyörgy Gergely (egyesben 869. a világranglistán). Remek párosjátékosunknak jutott a nem túl hálás feladat, hogy elsőként lépjen pályára az írországi párharc keretében, ehhez képest bámulatos tenisszel, 6:4, 6:4, 6:4-re legyűrte a házigazdák első számú játékosát, Peter Clarke-ot (345.). Geri mind a három játszmában egyszer nyerte el ellenfele adogatójátékát, a sajátját pedig egyszer sem veszítette el – igaz, ettől még nem volt izgalommentes a csata.
"Gergő nagyszerűen adogatott, kihasználta a pálya adottságait. Pontosan nem tudom, hányszor jutott bréklabdához Clarke, de Geri általában ásszal hárította azokat. Zseniálisan teniszezett" – foglalta öszsze tömören a látottakat a szövetségi kapitány, míg Kisgyörgy annyit tett hozzá, hogy "tényleg jól ment a játék, és itt nem csupán a szervámra, hanem az adogatásfogadásra is gondolok". ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
3 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
26 perce

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
35 perce

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
1 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
1 órája

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
2 órája

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
2 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
2 órája