Aksel Lund Svindal megtréfálta Bode Millert

Vágólapra másolva!
2010.02.19. 22:36
null
Svindal az ezüstje után most aranyérmet szerzett (Fotó: Reuters)
Címkék
Pénteken a férfi szuperóriás-műlesiklást rendezték meg a téli olimpián alpesi síben. Az aranyérmet a lesiklásban második helyen végző norvég Aksel Lund Svindal nyerte meg az immár harmadik olimpiai ezüstérmét szerző amerikai Bode Miller és annak honfitársa, Andrew Weibrecht előtt.

A hatvannégy induló közül elsőként a norvég Kjetil Jansrud vágott neki a távnak, de az utolsó szakaszon elég nagyot hibázott, s bár az öt követő német Keppler kiesett, a pálya felső szakaszán gyengébb amerikai Weibrecht már átvette tőle a vezetést.

Ő viszont elég sokáig az élen maradt, s csak honfitársa, a tizenegyedikként rajtoló Bode Miller tudta őt három századmásodperccel leszorítani az élről. Miller elég sokat kockáztatott, és talán emiatt nem is jött teljesen tökéletes pályát. Mégsem tudták megelőzni az őt követő favorit svájciak, így Carlo Janka és Didier Cuche sem. Az osztrák Raich is jócskán elmaradt tőle, az olasz Heel viszont csupán öt századdal ment gyengébben nála, de így is csak a harmadik helyre tudott bejönni.

Ekkor következett, tizenkilencedikként a lesiklás ezüstérmese, a szám korábbi világkupagyőztese, a norvég Axel Lund Svindal, aki ugyan a pálya felső szakaszán három tized hátrányban volt Millerhez képest, a hátralévő szakaszokon meg tudta fordítani a különbséget, és a célban már huszonnyolc század volt az előnye.

Az utána következő kanadai Guay csak az ötödik helyen ért be, az osztrák Walchhofer viszont még az első tízbe sem tudott bekerülni. Az igazi menők közül már csak a lesiklás olimpiai bajnoka, a svájci Défago volt hátra, de ő most nem tudott úgy jönni, ahogyan hétfőn, s végül leggyengébb svájciként csak a tizenötödik lett.

A svájciaknál is gyengébben szerepeltek az osztrákok: legjobbjuk az összetett világkupa éllovasa, Raich lett tizennegyedikként. A hátralévők közül már az első tízbe sem tudott senki bekerülni, így Svindal ezüstje után most az aranyérmet is szerzett, míg Bode Millernek továbbra is hiányzik az olimpiai bajnoki cím a gyűjteményéből, viszont harmadik ezüstjét szerezte (az előző kettőt még 2002-ben, Salt Lake Cityben) honfitársa, Weibrecht előtt.

A futam krónikájához sajnos az is hozzátartozik, hogy a huszonkilencedikként induló svéd Järbyn egyik léce beakadt egy kapuba, s ezt követően óriásit bukott. A versenyző nem is mozdult az esés után, végül mentőhelikopterrel szállították el a pályáról.

 JÄRBYN ESÉSE VIDEÓN
 
 VANCOUVER 2010
ALPESI SÍ, FÉRFI SZUPERÓRIÁS-MŰLESIKLÁS  
1. Aksel Lund Svindal (norvég) 1:30.34
2. Bode Miller (amerikai) +0.28
3. Andrew Weibrecht (amerikai) +0.31
4. Werner Heel (olasz) +0.33
5. Erik Guay (kanadai) +0.34
6. Christof Innerhofer (olasz) +0.39

A TELJES EREDMÉNYLISTÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK.



Legfrissebb hírek

Bobban, hódeszkában és síakrobatikában sincs már magyar induló az olimpián

Téli olimpia 2026
18 perce

Téli olimpia: sima sikerrel kezdtek a címvédő olaszok curlingben

Téli olimpia 2026
18 perce

Lovassy Rómeó elődöntőbe jutott a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
26 perce

Gerebics Roland lett a koronglövők új szakágvezetője – hivatalos

Egyéb egyéni
45 perce

Bíróként ért fel a csúcsra – Hosszú Kávé Kövér Balázzsal

Képes Sport
1 órája

Mindenki Littler ellen – rajtol a darts Premier League 22. idénye

Egyéb egyéni
1 órája

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina a selejtezőben búcsúzott

Egyéb egyéni
1 órája

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik