Motoros lányt gázoltak Bojanék Rómában

2011.09.28. 10:31
null
Magyarázkodásra kényszerült a két spanyol. Le is fotózták őket, ahogy kell (forrás: calcioblog.it)
Címkék
A római őrült forgalmat és a motorosok áradatát bizony szokni kell az idegennek. Főleg, ha az illetők Barcelonából jönnek, ahol a tempó és az intenzitás nagyjából nyugdíjasnak jellemezhető a római áradathoz képest. Tudja ezt már Bojan és José Ángel is, akik kisebb baleset főszereplői voltak az Örök városban. Az AS Roma két spanyol játékosa az edzésről hazafelé tartott autójával, amikor elütöttek egy motoros lányt. A fiatal lány nagyon feldühödött, és alighogy feltápászkodott, máris heves szóváltásba került a két spanyollal, akik nem győztek elnézést kérni tőle.

A futballistáknak az volt a szerencséjük, hogy a kiabáláson kívül nem történt semmi komoly, hiszen bár a lányt megfigyelésre bevitték az ügyeletre, horzsolásokkal megúszta a kalandot. A balszélső mindenesetre kitvittelte a tanulságot is:

„Rómában vezetni elég bonyolult. A stoptáblánál nem állnak meg, senki sem enged be maga elé. Jó lesz vigyázni.”
Legfrissebb hírek

NL: Corbu Máriusz meghívót kapott a román válogatottba

Minden más foci
4 perce

NB II: egy félidő után vezet a DVTK a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
10 perce

Hatvan százalékból is kihoztam a száz százalékot – Pápai Olivér ifjúsági olimpiai ezüstérmes úszó az NS-nek

Egyéb egyéni
14 perce

NB I: Pető góljával gyorsan vezetést szerzett a Paks a ZTE ellen

Labdarúgó NB I
21 perce

Jégkorong: a fehéroroszok indulását nem engedélyezi, az oroszokról közleményt adott ki az IIHF

Jégkorong
39 perce

Egy légitársaság Cristiano Ronaldo tiszteletére visszavonultatja a 7C ülését

Minden más foci
41 perce

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
52 perce

Vízilabda: az idén válogatott és U20-as Eb-győztes lett Hetzl Adrienn

Utánpótlássport
54 perce