Real Madrid: Iker Casillas öt és fél év után visszatér a királyi gárdához – hivatalos

T. M.T. M.
Vágólapra másolva!
2020.12.22. 12:17
null
Casillas hivatalosan is visszatér (Fotó: AFP)
Iker Casillas öt évvel az FC Portóhoz távozása után visszatér a Real Madrid kötelékébe – számolt be róla közleményében a klub.

Iker Casillas augusztusban jelentette be, hogy befejezi labdarúgó-pályafutását, azután, hogy több mint egy éve nem lépett pályára, mivel 2019 májusában szívinfarktussal kezelték kórházban.

A világbajnok spanyol kapus 2015-ben hagyta el a királyi gárdát, amelynek most alapítványához tér vissza tanácsadóként. A 39 éves korábbi kapus a vezérigazgató, José Ángel Sánchez munkáját segíti.

Casillas három BL-t, öt bajnoki címet, két Király-kupát, négy spanyol Szuperkupát, két Interkontinentális-kupát és egy klubvilágbajnokságot, valamint két európai Szuperkupát nyert a királyi gárdával, a válogatottal világbajnok és kétszeres Európa-bajnok.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik