Kép: Messi és Bartomeu is szavazott Barcelonában az új elnökre

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2021.03.07. 19:53
null
Lionel Messi a fiával érkezett a szavazóurnához (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona labdarúgócsapatának több játékosa is tiszteletét tette a vasárnapi elnökválasztáson. A csapatkapitány, Lionel Messi most először szavazott, de rajta kívül Jordi Alba, Sergio Busquets, Sergi Roberto és Riqui Puig is az urnákhoz járult.
A vasárnapi elnökválasztáson természetesen korán megjelent a három jelölt, Víctor Font, Joan Laporta és Toni Freixa is. Rengeteg korábbi játékos, edző vagy tisztségviselő szavazott, így például a Barca korábbi csapatkapitánya, Carles Puyol, valamint Luis Enrique és Juan Carlos Unzué is megjelent, ahogyan a legutóbbi elnök, a nemrég letartóztatott Josep Maria Bartomeu is.


19 óráig a szavazásra jogosultak 48.62 százaléka, vagyis 53 624 klubtag adta le a voksát. A borítékokat 21 óráig várja a klub, az eredményhirdetésre ezt követően, legkorábban késő este kerülhet sor. Spanyol sajtóhírek szerint a korábbi elnök, Joan Laporta fölényesen vezet.

Legfrissebb hírek

Messi duplázott, sorozatban negyedik MLS-meccsét nyerte meg az Inter Miami

Minden más foci
Tegnap, 6:47

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Kölcsönben folytathatja a Barcelona magyar kapusa – sajtóhír

Légiósok
2025.07.09. 09:42

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31

Lionel Messit Szaúd-Arábiába csábítják – sajtóhír

Minden más foci
2025.07.07. 10:51

Barcelonában megsértődtek, és bezárták a kapukat Nico Williams előtt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 18:51

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

Októberben és májusban el Clásico – megvan a La Liga menetrendje

Spanyol labdarúgás
2025.07.01. 22:54
Ezek is érdekelhetik