Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.07.11. 12:17
null
Horner más csapat élén tér vissza az F1-be? (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Red Bull frissen kinevezett csapatfőnöke, Laurent Mekies túl van az első hivatalos szereplésén a csapattal. A francia szakember még mindig furcsának találja Christian Horner hiányát, miközben a tanácsadó, Helmut Marko felvázolta a „vörös bikák" céljait. A Haas korábbi csapatfőnöke, Günther Steiner szerint rendkívül furcsa volt Horner távozásának időzítése, és nézeteltérést sejtet a háttérben. A brit a Ferrari vagy akár az Alpine felé is veheti az irányt, míg Max Verstappen a következő kulcsszereplő lehet, aki búcsút int.

Mint beszámoltunk róla, hiába lógott a levegőben egy ideje, a Red Bull szerdán váratlanul jelentette be, hogy azonnali hatállyal elválnak útjai a csapatot húsz éven át vezető Christian Hornerrel. A „vörös bikákat” a kezdetektől irányító, és összesen hat konstruktőri, illetve nyolc egyéni címet szerző brit szakember helyére a testvércsapattól, a Racing Bullstól előrelépő Laurent Mekies érkezik, aki már az első hivatalos szereplésén is túl van az alakulattal, mivel az osztrákok csütörtökön előre tervezett, filmforgatási napot tartottak a múlt hétvégi Brit Nagydíjnak otthont adó Silverstone-ban. 

„Még mindig kicsit valószerűtlen érzés itt lenni, és nem látni őt. Képtelenség lenne alábecsülni, milyen szintű eredményeket ért el a csapat Christian húsz éven át tartó vezetése alatt. Húsz évvel ezelőtt találkoztam vele, amikor ő volt a legfiatalabb csapatfőnök a Formula–1-ben, és hihetetlen látni, hogyan juttatta a mostani szintre a csapatot, és hogy ezen az úton milyen sok bajnoki címet és győzelmet szerzett. Ezen felül Helmut (Marko) és Oliver (Mintzlaff) mellett Christian az, aki visszahozott engem a Red Bull-családba két évvel ezelőtt.”

„Még mindig úgy tekintek ezekre a fickókra, ahogy a legtöbben kívülről látják őket. Rájuk nézünk, és a világ legjobbjait látjuk abban, amit csinálnak. Ilyen ez a csapat. Még amikor korábban riválisok voltunk, akkor is úgy tekintettünk rátok, mint a legélesebb csapatra, amelynek sikerült a legtöbb tehetséget összegyűjtenie, és megtiszteltetés, hogy csatlakozhatok ehhez a csapathoz.”

„Arra fogok összpontosítani, hogy az összes tehetséges ember megkapja azt, amire szüksége van ahhoz, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújthassa, hiszen már eleve ők a legjobbak. Ez az, amire fókuszálni fogunk, hogy a Red Bull-energia átjárja a csapatot. Nem becsüljük alá az előttünk álló kihívást, a Formula–1 valószínűleg története legnagyobb szabályváltoztatása előtt áll. És ennek különleges íze lesz, hogy a Red Bull a saját erőforrásával fog versenyezni. Szóval ez hihetetlen kihívás lesz.”

„A következő heteket annak fogom szentelni, hogy a lehető legtöbb emberrel találkozzak, meghallgassam őket, és megpróbáljam megérteni ezt a csodálatos varázsgépezetet, a Red Bull F1-es csapatát, és végül megtaláljuk a módját, hogyan járulhatok ehhez hozzá, és miként támogathatom őket” – tette hozzá a francia.

 

Hornertől elköszönt a „vörös bikák” tanácsadója, Helmut Marko is, akivel Dietrich Mateschitz halála után kissé megromlott a kapcsolata, és az elmúlt években arról lehetett hallani, hogy hatalmi harcok dúlnak csapaton belül. „Christian és én nagyon sikeresen dolgoztunk együtt több mint húsz éven át az F1-ben és a Formula 3000-ben is. Szeretnék őszinte köszönetet mondani ezért Christiannak. Ezen időszak alatt hihetetlenül sok kiemelkedő eredményt ünnepelhettünk, segítettünk kinevelni két világbajnokot és számos futamgyőztest. Ez volt, és mindig is ez lesz a Red Bull útja. Ami a jelenlegi sportszakmai helyzetet illeti, még tizenkét versenyhétvége van hátra, és addig fogunk harcolni az egyéni világbajnoki címért, amíg matematikailag lehetséges.”

A Haas korábbi csapatfőnöke, Günther Steiner szerint furcsa a Red Bull időzítése. „A kezdetekben több mint egy évig dolgoztunk együtt, ő egy hónappal előttem érkezett. Valami történt a Red Bullnál, ezzel mindannyian tisztában vagyunk. Nem mondhatjuk azt, hogy nem tudtuk, hogy valami történik, mert már több mint egy éve volt a botrány. Azóta már nem voltak boldog napok a Red Bullnál, de nem számítottam erre. A Red Bull alapesetben nagyon jól kezeli ezeket, van egy átmeneti rész, de most csak váratlanul bejelentették. Ez nagyon furcsa.”

„Már csak azért is nagyon furcsa, mert alig néhány verseny van hátra a nyári szünetig, és az ilyesmit általában arra az időszakra időzítik. Most néhány nappal a futam után tették mindezt. Szóval az időzítés nem stimmel, gondolom, volt valami nézeteltérés, bármi is legyen az. Idővel kiderül, csak várnunk kell kicsit. De nagyon furcsa az, ahogyan történt.”

Egyes hírek szerint az osztrák istálló jelenlegi sikertelenebb időszaka, valamint Max Verstappen távozásának lehetősége az, ami igazán meggyengítette a tavaly zaklatási botrányba keveredő Horner helyzetét, aki források szerint a többségi, thaiföldi tulajdonos, Chalerm Yoovidhya támogatását is elvesztette. A britre most az úgynevezett kertészkedési idő vár, amíg nem kezdheti meg a munkát más csapattal. Az, hogy az 51 éves szakember ezen időszak után visszatér-e, egyelőre kérdéses, de még a menesztése előtt szellőztette meg a sajtó, hogy a Ferrari felvette a kapcsolatot vele. 

Noha Horner a pletykák kapcsán viccesen megjegyezte, hogy az ő olasz nyelvtudása olyan szinten van, mint Flavio Briatore angolja, az már egy ideje kering a médiában, hogy a Scuderia egyelőre nem hosszabbított Frédéric Vasseurrel, és hogy házon belül nem feltétlen tudna helyettest találni. Ezen kívül az Alpine is lehetőségként szerepelhet, amelyik az elmúlt években sorra cserélte le a csapatfőnökeit, és stabilitásra vágyna. 

Ami a Red Bullt illeti, bár voltak olyan pletykák, hogy Verstappen maradásának egyik kitétele Horner leváltása, vagy a hatalmának gyengítése, még a brit távozása után sem biztos, hogy a négyszeres világbajnok kitölti a szerződését. A legfrissebb információk szerint már a Mercedes felső vezetése is rábólintott a holland megszerzésére, és már tényleg csak a versenyzőn múlik, hogy csapatot vált-e. 

 

 

Legfrissebb hírek

F1 75: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon

F1
11 órája

F1 75: Emerson Fittipaldi nyerte meg az idegek csatáját Ausztriában

F1
Tegnap, 16:21

Érzelmes üzenettel búcsúzott a Red Bull menesztett csapatfőnöke

F1
Tegnap, 12:02

Reagált a csapatfőnök menesztésére Max Verstappen

F1
Tegnap, 9:55

F1 75: nyolcan álltak az élen, két tizeden belül ért célba az első négy Monzában

F1
2025.07.09. 13:41

A Red Bull-istálló elbocsátotta Christian Horner csapatfőnököt – hivatalos

F1
2025.07.09. 11:37

F1 75: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet

F1
2025.07.08. 14:34

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

F1
2025.07.07. 16:39
Ezek is érdekelhetik