H. Á. 2021.10.28 14:08 Frissítve: 2021.10.28 18:35

Barcelona: házon belül találták meg az ideiglenes vezetőedzőt

Az FC Barcelona hivatalos honlapján közölte, hogy a korábbi 56-szoros spanyol válogatott védő, Sergi lesz a csapat ideiglenes vezetőedzője, miután szerda éjjel a klub menesztette Ronald Koemant.

 

Sergi idén nyár óta vezette a Barcelona B-t (Fotó: fcbarcelona.com)

A klub hivatalos közleménye szerint Sergi (Sergi Barjuán Esclusa) addig lesz a klub ideiglenes jelleggel megbízott vezetőedzője, amíg a vezetőség meg nem találja a szerda éjjel menesztett Ronald Koeman utódját.

A 49 éves szakember idén nyáron lett a Barcelona B vezetőedzője, amelynek kispadján eddig öt mérkőzésen foglalt helyet – mérlege két győzelem, két döntetlen és egy vereség. Korábban két éven keresztül Kínában dolgozott az akkor éppen Hangcsou Greenwood FC néven futó másodosztályú csapatnál vezetőedzőként.

Hazájában 2017 tavaszán rövid ideig irányította a Mallorcát, azt megelőzően pedig az Almeríát – amelyet sikertelenül próbált bent tartani az élvonalban 2015 tavaszán. Első állomáshelyén, az akkor másodosztályú Recreativónál töltötte az eddigi legtöbb időt – legalábbis, ha a meccsszámokat nézzük, 89 alkalommal vezette a csapatot.

Sergi barcelonai nevelés, játékosként 1988 és 2002 között szolgálta a katalán klubot, s a felnőttcsapatban 1993-tól összesen 382 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 11 gólt szerzett. 

A klub közleménye szerint már a csütörtök délutáni edzést az újonnan kinevezett ideiglenes vezetőedző irányítja, s pénteken kora délutántól sajtótájékoztatón Joan Laporta klubelnöke mutatja be a média képviselőinek.


 

2021.12.01 20:18:18

Spanyol labdarúgás R. Gy.

A listavezető Real Madrid tovább folytatta győzelmi sorozatát, és hét pont előnnyel vezeti a tabellát.

2021.11.28 19:47:26

Spanyol labdarúgás BALÁZS DÁVID

A második félidőben a királyi csapat csak egyszer találta el a kaput, de ez is elég volt a győzelemhez.

2021.11.27 20:48:30

Spanyol labdarúgás P. K.

A Barca a hajrában lőtt két góllal nyert 3–1-re, megvan Xavi első idegenbeli sikere.

2021.11.24 19:14:31

Spanyol labdarúgás NAGY ZSOLT

„Sohasem viselkedett úgy, mintha sztár lenne, mindig a földön jár, és segít, akinek csak tud.”

2021.11.21 15:05:18

Spanyol labdarúgás R. Gy.

A hazaiaknak csak fellángolásai voltak, a Real Madrid három góllal nyert.